A hónap utánpótlásedzője: Korényi Balázs pólótréneré a júliusi díj

Munkatársunktól  utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 15:58
null
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júliusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Korényi Balázs vízilabdatréneré lett.

A díj harmadik évadának tizenegyedik kiírásában Czina László kajak-, Korényi Balázs vízilabda- és Lévai Zoltán birkózóedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján a júliusi elismerést – és az azzal járó 250 ezer forintot – az U18-as fiú vízilabda-válogatott szövetségi edzője vehette át.

A 33 esztendős Korényi játékosként az UTE-ben nevelkedett, az első ob I-es meccsét 2010-ben az OSC-ben játszotta, pólózott az FTC-ben, ismét az OSC-ben, majd 2014-ben visszatért az akkor már UVSE néven szereplő nevelőegyesületéhez, és 2023-ban ott fejezte be a játékos-pályafutását. A felnőttélvonalban 320 mérkőzést játszott, U17-es ifjúsági Eb-t és Universiadét nyert. Még pólózott, amikor elkezdte az edzősködést, inspirálta, hogy korábbi mesterei is így tettek (Benczur Márton, Dávid Zoltán). A 2017/18-as évadban már az UVSE 2003-as születésűek alkotta fiú gyermekcsapatát irányította. Ebben a fiatal együttesben játszott a párizsi olimpián a válogatottat erősítő Molnár Erik és Vigvári Vince; Korényi Balázs később az UVSE felnőttgárdájában csapattársa is volt a már világbajnok fiúknak. Benedek Tibor kérte fel trénernek, ám a szakma fortélyait nemcsak a háromszoros ötkarikás bajnok sportági legendától leshette el, hanem az említett szakemberek mellett Keszthelyi Tibortól és az édesapjától, Korényi Istvántól is. Az UVSE korosztályos fiúcsapatait irányítva minden évben a dobogón végzett.

Együtteseivel az elmúlt három évben bajnoki címet szerzett, kettőt az UVSE gyermekcsapatával, a legutóbbit pedig már az FTC serdülőivel,

ugyanis tavaly nyáron a Ferencvároshoz szerződött. A zöld-fehéreknél Nyéki Balázs mellett másodedzőként is dolgozik a férficsapatnál, amellyel az elmúlt szezonban Bajnokok Ligáját nyert. 2019-ben éppen Nyéki segítőjeként kezdett tevékenykedni az utánpótlás-válogatottaknál, akkor a 2003-as korosztállyal. A múlt évben a 2006-os születésűeket már vezetőedzőként irányította. Ezzel az évjárattal indult idén a Buenos Aires-i U18-as világbajnokságra.

A júliusban rendezett vb-n a magyar csapat a csoportban a szerbek elleni vereséggel kezdett, majd legyőzte a montenegróiakat és az amerikaiakat. A tornán egyre jobb játékot mutató fiúk a negyeddöntőben négygólos hátrányból fordítottak a görögök ellen, az elődöntőben az olaszokon 18 gólt lőve jutottak túl, majd

az aranyéremért visszavágtak a szerbeknek, és 12–10-es diadallal érdemelték ki a világbajnoki trófeát. A torna legjobb edzőjének Korényi Balázst választották.

Korényi Balázs Fotó: Mura László

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök és Csabai Edvin sportigazgató, a Porsche Hungariát Vérten Sándor projektmenedzser, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük Madaras Norbert, a vízilabda-szövetség kétszeres olimpiai bajnok elnöke méltatta a díjazottat, továbbá ott volt Korényi tanítványa, az U18-as világbajnok Paján Bátor is.

Csabai Edvin a kitüntetett szakmai elhivatottságát emelte ki, továbbá azt, hogy elismerésre méltó a tény, miszerint már játékoskorában is edzősködött. Vérten Sándor a hazai vízilabda-utánpótlás minőségét hangsúlyozta, felelevenítve, hogy a díj történetében immár az ötödik pólótréner érdemelte ki a címet.

Madaras Norbert igazi pedagógus-edzőnek nevezte Korényit;

olyan szakembernek, aki ért a fiatalok nyelvén, miközben „rengeteget dolgozik és folyamatosan elemzi a játékot”.

A júliusi díjátadó résztvevői. Balról: Bruckner Gábor, Vérten Sándor, Madaras Norbert, Korényi Balázs, Paján Bátor, Csabai Edvin, Molnár Zoltán Fotó: Mura László

Paján Bátor – akinek az FTC-ben a klubedzője is a díjazott – így fogalmazott: „Laza, ugyanakkor következetes, mindig megtalálja velünk a megfelelő hangot; ezért is uralkodik mindig jó hangulat az edzéseken. Egyénenként is nagyon sokat foglalkozik velünk, ami hozzájárul ahhoz, hogy állandóan motiváltak legyünk.”

Korényi Balázs mindenekelőtt elmondta, mekkora büszkeség számára, hogy ő nyerte a díjat, is hozzátette, úgy gondolja, az előtte szólók valóban a lényeget emelték ki vele kapcsolatban. „Tényleg

azt tartom a legfontosabbnak, hogy játékos és edző között bensőséges viszony alakuljon ki.

Aki fiatalokkal foglalkozik, annak nemcsak a tanítvány sportbéli képességeivel kell foglalkoznia, hanem adott esetben muszáj tisztában lennie a családi hátterével, az iskolai előmenetelével, a magánéleti körülményeivel. Mindez az összetartozás érzetét erősíti, ami egy csapatjátékban különösen elengedhetetlen.”

(Kiemelt képünkön, balról: Madaras Norbert, Korényi Balázs és Paján Bátor Fotó: Mura László)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik