Tavaly nyáron az U18-as Európa-bajnokságon mutatott remek játéka után az NKA Pécs fiatal kosárlabdázója, Lukácsi Gábor Spanyolországba szerződött, és az Ourense csapatában folytatta pályafutását. A fiatal irányító a pontok (10,4) és gólpasszok (5,0) terén is a korosztályos válogatott legeredményesebbje volt a B-divíziós kontinenstornán, így nem volt meglepő, hogy teljesítményére nemzetközi szinten is felfigyeltek. Végül azonban a spanyolországi kaland igencsak rövidre sikerült Lukácsinak, aki csupán fél szezon után most úgy döntött: hazaigazol, és a tavaszt már újra Pécsen kezdi meg.
Amíg kint voltam, sajnos ismét előjött ugyanaz a makacs térdproblémám, amellyel már korábban is bajlódtam, viszont az Ourensénél nem igazán foglalkoztak a sérülésemmel
– nyilatkozta Lukácsi Gábor az Utánpótlássportnak. – A fájdalmak miatt november eleje gyakorlatilag nem is tudok edzeni, és igazából csak teltek-múltak a hetek, de nem javult a helyzet, illetve mint említettem, a klub részéről sem éreztem, hogy segíteni próbálnák a gyógyulásomat, a visszatéresemet. Alapvetően a spanyol negyedosztályban szereplő második számú csapattal készültem, illetve időnként becsatlakozhattam a másodosztályú első csapat munkájába is.
Előbbinél sajnos nem volt túl magas a színvonal, és az edzések minősége is elmaradt a Magyarországon megszokottól.
Nyilván, a másodosztályú első csapatnál már más volt a helyzet, és ott jócskán lehetett tanulni, fejlődni, viszont velük csak ritkán edzhettem. A szezon elején még a kupameccseken, illetve néhány bajnokin tudtam pályára lépni, utána viszont egyre inkább küszködtem a térdemmel."
A fent említett okok miatt a fiatal inkább úgy döntött, a télen hazajött és visszatért Pécsre, ahol az elmúlt évadban Lukácsi az NKA Pécs színeiben juniorbajnoki címet szerzett, továbbá mindössze 15 évesen az NB I/A-csoportban is bemutatkozhatott.
Nem is volt kérdés, ha hazajövök, akkor Pécsre igazolok. Szeretném itt újra felépíteni magam és formába lendülni, ugyanakkor első körben persze az a cél, hogy újra egészséges legyek.
Az itthoni vizsgálatok alapján közben kiderült, hogy továbbra is ugyanazzal az ugrótérd-szindrómával szenvedek, amely már két éve megvan, de most már rosszabb lett a helyzet – ecsetelte a sérülés hátterét. – Még csak két napja, hétfőn tértem vissza az akadémiára, ahol február elején megkapom a szükséges kezeléseket, amely után aztán elkezdhetem újra a gyógytornát, és várhatóan február végén-március elején térhetek vissza a pályára. Jó lenne minél hamarabb újra játszani, de türelmesnek kell lennem, most az a legfontosabb, hogy a térdem maximálisan rendbe jöjjön. Ha ez meglesz, akkor bízom benne, hogy megkapom a lehetőséget a felnőttcsapatban az A-csoportban."
(Kiemelt kép forrása: FIBA)