Mint arról beszámoltunk, Császár Zoltán révén magyar bronzéremnek örülhettünk a férfi párbajtőrözők bázeli junior-világkupaversenyének szombati, egyéni viadalán. A BVSC kitűnősége remek vívással jutott az elődöntőbe, melyben csupán egyetlen tussal, „hirtelen halálban” maradt alul 11:10-re a német Ole Petersennel szemben. Márka István tanítványa sorrendben kínai, francia, magyar (Nagy Kornél), majd két amerikai ellenfelet múlt felül, negyeddöntőjét James Sennewald ellen egyetlen tussal, 15:14-re nyerte meg. Császár végül 288 induló között lett harmadik, és állt a hazai ranglista élére.
Vasárnap a szombati dobogósunk Antal Máté, Keresztes Ádám és Pelle Domonkos társaságában vágott neki a csapatversenynek. A Peterdi András által irányított egység a 16 közé jutásért a törököket, majd a negyeddöntőért az észteket is izgalmas összecsapáson, egyetlen tussal győzte le.
A nyolc között aztán a későbbi győztes egyiptomiakkal nem bírtak a fiúk, akik a kínaiak, majd a spanyolok magabiztos felülmúlása után az ötödik helyen végeztek.
A férfiak számára ez volt az első világkupaverseny az idényben, amelyen a válogatásba beleszámító, értékes ranglistapontokat osztottak.
A női párbajtőrözők decemberben Burgosban már pástra léptek junior-világkupán, és remekül teljesítettek. Akkor Gachályi Gréta bravúros egyéni ezüstérmet szerzett, a Gachályi, Horváth Lotti, Nagy Blanka, Wimmer Dorina összetételű csapat pedig aranynak örülhetett. A magyar lányok ezúttal Udinében igyekeztek bizonyítani, ám most az egyéni és a csapatmegméretésen sem kerültek dobogó közelébe. A László István keretedző vezette csapatban vasárnap Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura és Wimmer Dorina vívott. A nyolcaddöntőben a britek nem jelentettek akadályt a mieinknek, az igen jó erőkből álló, mások mellett az aktuális egyéni győztes és számos egyéb korosztályos diadallal büszkélkedő Anna Makszimenkót soraiban tudó ukránok ellen pedig vállalható volt a szoros vereség. A folytatásban a törökök már nem várt módon győzték le egy tussal a mieinket, akik végül az észtek ellen zártak, és érdemelték ki a hetedik helyet.
Egy hét múlva a junior tőrözők is először szerepelnek világkupán az évben. A férfiak Krétán, a nők Tbilisziben lépnek pástra.
(Kiemelt képünnkön: Császár Zoltán egyéniben bronzérmes lett Forrás: MVSZ)