A kadét és junior vívó Európa-bajnokságot február 23., valamint március 2. között rendezik a törökországi Antalyában. A hazai szövetség ülésén kijelölték a korosztályos kontinensviadalon részt vevő magyar delegációt. Az FTC 16 éves párbajtőrözője, Horváth Lotti személyében egy olyan magyar ígéret lesz az Eb-n, aki
mindkét korosztály megméretésén bizonyíthat.
„Az utolsó, barcelonai felnőtt-világkupaverseny előtt még az ötödik helyen álltam a juniorok ranglistáján, és bár nem helyeztem magamra nyomást, bennem volt, hogy szeretnék az idősebbek Eb-jén is részt venni. Nagyon örülök, hogy Barcelonában a legjobb tizenhat közé jutottam, és sikerült a ranglistán is előre lépnem.”
A kadétok között nem volt kérdés a Kovács Attila által edzett kitűnőség elsősége a ranglistán, és a juniorok mezőnyében sem érdemtelen a pozíciója, főleg úgy, hogy az évadban mindkét korosztály országos bajnokságát megnyerte. A juniorok Eb-jét a kadétoké után rendezik Antalyában.
„Igyekszem mindkét korosztályban a legtöbbet kiadni magamból, és örülök, hogy tovább maradhatok az Eb-n. Tavaly a rijádi kadétvébén – amelyen a fiatalabbaknak nincs csapatverseny – nagyon hamar eltelt az a három nap, amit ott töltöttem. A tapasztalatom alapján úgy vélem, hogy
az Eb-n a kadétok között az élmezőnyhöz tartozom, és egy jobb napomon bárkit le tudok győzni, ha összeszedetten, koncentráltan vívok.
A juniorok mezőnye jóval erősebb, de abban is igyekszem helytállni.”
Lotti a kadétcsapatban Szilárd Anna, Terhes Hanna és Rónaszéki Izabella, a juniorválogatottban Gachályi Gréta, Nagy Blanka, valamint Wimmer Dorina társaságában vívhat az Eb-n.
„A kadétokkal jól ismerjük egymást, eléggé összeszoktunk és nagyon jóban vagyunk. A körversenyeken nem mindig úgy alakult a nap vége, ahogyan szerettük volna, de képesnek tartom magunkat a kiemelkedő eredményre. A juniorválogatott már korábban is eredményes, erős, remek vívókból áll. Velük Burgosban nyertem az évadban világkupát, és úgy érzem, hogy akkor is helytálltam.
Az Eb-n is a legjobb tudásom szerint szeretném segíteni a csapatot.
(Kiemelt képünkön: Horváth Lotti Forrás: MVSZ)