Birkózás: Terék Gerdát a sérülés sem állította meg az U23-as Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 20:36
null
Bár a 19 éves, tehát még juniorkorú birkózót, Terék Gerdát (57 kg) bokasérülés is hátráltatta, és emiatt sokáig az indulása is kérdésesnek bizonyult, végül bronzérmet szerzett a tiranai U23-as Európa-bajnokságon. A csepeli fiatal célja, hogy a nyári U20-as Európa-bajnokságon még ennél is fényesebb nyerjen.

Mint arról beszámoltunk, remekeltek a lányok az év első korosztályos birkózó-világversenyén, az albániai U23-as Európa-bajnokságon. A női versenyzőink összesen három éremmel és két ötödik hellyel zártak. Az ezüstérmet szerző Elekes Enikő (65 kg) mellett

Terék Gerda is nagyot alkotott, és szintén dobogóra állhatott a kontinensviadalon.

is nagyot alkotott, és szintén dobogóra állhatott a kontinensviadalon.

A Csepel TC-KIMBA 19 éves reménysége a harmadik helyen végzett az 57 kilósok mezőnyében, és újabb darabbal gyarapította medálkollekcióját. Az U20-as vb-harmadik és Eb-második Tiranában már a hatodik érmét nyerte korosztályos világeseményen.

„Nagyon fontos siker számomra, hogy juniorkorúként sikerült érmet szereznem az U23-as Eb-n – mondta Terék az Utánpótlássportnak. – Különösen úgy, hogy bokasérüléssel utaztam ki az Európa-bajnokságra, és a felkészülés utolsó időszakában nem is tudtam megfelelően készülni. Például volt olyan, hogy másfél hétig a szőnyegre sem tudtam lépni, és egyáltalán nem birkózhattam az edzéseken.

Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült bronzérmet szereznem. Alapvetően az előzmények ismeretében nem voltak nagy reményeim. Nagyon féltettem a lábamat, és csak szerettem volna elkerülni, hogy rásérüljek a bokámra.

Terék Gerda (jobbra) juniorkorúként szerzett bronzérmet az U23-as Eb-n Forrás: UWW/MBSZ

Gerdának nem volt szerencséje a sorsolásnál, ugyanis rögtön az U20-as világ- és Európa-bajnok, ukrán Alina Filipovics jutott neki első ellenfélül, akitől 4–0-ra vereséget szenvedett. A legyőzője viszont egészen a döntőig menetelt, így a magyar lány megkapta a második esélyt a vigaszágon, ahol aztán a bolgár Fatme Sabant és a litván Inna Alimovát is nagyon magabiztosan, technikai tussal verte, így megszerezte az áhított a bronzérmet.

„A sikerélmény mellett kifejezetten értékes tapasztalatokat is szerezhettem az idősebbek között ezen az Eb-n, ami úgy érzem, nagyban hozzá fog járulni a fejlődésemhez. A világeseményeknek egyszerűen olyan atmoszférája van, hogy az semmilyen másik nemzetközi versenyhez nem hasonlítható. Hiába járunk külföldre versenyekre, nem tudjuk lemodellezni azt a stresszhelyzetet, amellyel egy Eb-n vagy vébén szembesülünk.

Mindemellett augusztus végén várhat még rám az U20-as világbajnokság is.

Pillanatnyilag a legfontosabb feladat, hogy mihamarabb újra százszázalékos legyen a bokám, és végre megint teljes intenzitással tudjak edzeni, hogy aztán a közelgő U20-as válogatóversenyeken már lehetőleg ne hátráltasson ez a probléma. Így most folyamatosan gyógytornára, illetve kezelésekre járok, hogy ez így legyen, szóval igyekszem tényleg mindent annak alárendelni, hogy újra egészséges legyek."

(Kiemelt képen: Terék Gerda Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: célegyenesre fordult az utánpótlás felkészülése

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: 20. hely a legjobb magyar eredmény a portugáliai junior Ek-n

Utánpótlássport
9 órája

Kosár: hol tart a szombathelyi utánpótlás a felnőttsikerek árnyékában?

Utánpótlássport
14 órája

Cselgáncs: Radics Maja berúgta az ajtót a nemzetközi porondon

Utánpótlássport
Tegnap, 20:42

Triatlon: kezdődik a junior Európa-kupa-sorozat, magyar indulókkal

Utánpótlássport
Tegnap, 19:14

Atlétika: magyarok a korosztályos világranglisták élén

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
2025.03.28. 20:40

Agócs Mihály: A kollégák nélkül én sem tudtam volna kibontakozni

Utánpótlássport
2025.03.28. 16:32
Ezek is érdekelhetik