Csata, tengeri sün nélkül

Hogy a helyszínnek önmagában van varázsa, szükségtelen említeni. Dubrovnik Horvátország legcsodásabb városa, továbbá a vízilabda egyik legősibb helybéli fellegvárának számít. Nem véletlen, hogy épp ide hozták a házigazdák a magyarok elleni két meccset: Veselin Djuho szövetségi kapitányként most mutatkozik be a horvát közönség előtt, márpedig az ifjú mágus eleddig itt érte el legnagyobb sikereit (legyen elég a Juggal tavaly elnyert BL-serlegre utalnunk). Minthogy a válogatott 1999-et leszámítva végigbotladozta az utolsó fél évtized világversenyeit (enyhe kifejezés…), nem árt, ha a Djuho általi újjáformázáshoz a déliek fanatikus közönsége is hozzáteszi a magáét.Errefelé amúgy már akkor sem ismertek sem istent, sem embert, amikor a magyar férfiválogatott utoljára mérkőzött Dubrovnikban az akkori Jugoszlávia legjobbjaival: a játékosok mellett hol petárdák robbantak, hol üvegek landoltak, azaz a víz hűsnek, a körítés pokolinak hatott. Ráadásul anno nem a település közepén álló, félelmetes atmoszférájú uszodában rendezték a partit – nem épült még meg –, hanem a földkerekség egyik legtündéribb látványossága, az óváros melletti tengeröbölben. Még a jelenlegi szakvezető, Kemény Dénes is a csecsszopók táborába soroltatott, midőn – 1955-ben – 3–1-re kikaptunk a kikötőben, nem utolsósorban azért, mert kapusunk, Ambrus Miklós a mérkőzés legelején belelépett egy tengeri sünbe, mely balesetből eredő kínok, legalábbis hátráltatták a védésben az idő előrehaladtával.No de ennyit a múltról, mégiscsak egy sikeres rajtot kellene megfejelni az új versenysorozat második körében. Amennyiben a moszkvai két diadalt követően itt is duplázna együttesünk, a jövő péntektől induló hatmeccses otthoni széria során kényelmesen bebiztosíthatná helyét a négyes döntőben, hiszen a tizenkét összecsapáson két győzelmet kell aratni a garantált továbbjutáshoz. Tegyük mindjárt hozzá, nem a lehetetlenre vállalkozik ezúttal a magyar gárda. Nem is elsősorban azért, mert Kemény kapitánysága alatt az eddigi tizenhárom, horvátokkal vívott találkozóból csupán kettőt veszítettek el a mieink (még 2000-ben a kassai Európa Liga-tornán, majd a sydneyi csoportmeccset), hanem mert a horvátok új alapokra helyezték válogatottjuk építését. Djuho visszahívott egy-egy régi harcost (például Stritofot), ugyanakkor nem vett be több olyat, akinek semlegesek szerint ott lenne a helye (például Baracot). A kétszeres olimpiai bajnok tréner leginkább egy sor olyan süvölvényben bízik, akiket juniorkapitányként már megismert az elmúlt évek során – nem véletlenül mondja Kemény Dénes: "A horvátok ereje épp abban rejlik, hogy egy sor sikerre éhes fiatal alkotja a csapatot.” Az is kétségtelen viszont, hogy négyszer kilenc perc alatt ez a sokéves rutinnal bőven ellensúlyozható, márpedig tapasztalatból a mi oldalunkon halmoztak fel jóval többet. Pusztán erre blazírozni mindazonáltal botorság volna, Kemény sem gondolja úgy, hogy gondtalan víkend elé néz a Moszkvában repülőrajtot vett grémium: "Jobb erőben vagyunk, mint egy hete, ennek ellenére azt mondom, a felkészülés mindig csak kísérlet, a taktika a keret, magát a mérkőzést tartalommal a játékosoknak kell megtölteniük, nekem pedig az a feladatom, hogy ne nagyon akadályozzam meg őket ebben… Az oroszok ellen a kiváló egyéni teljesítményeknek köszönhettük a sikert, ezek nélkül most sem fogunk boldogulni. A mi csapatunk egyébként nem az eredmény felől közelít a meccsekhez, hanem a játék felől az eredményhez. Azaz, ha jól megy, legalábbis nehéz minket legyőzni tiszta körülmények között, ha rosszul, akkor nincs sok esélyünk a horvátokkal szemben.”Halkan jegyezzük meg, az bizonyosan a malmunkra hajtja a vizet, hogy – egyelőre a sajtó által megerősített hírek szerint – még mindig nem száll vízbe a hazaiak abszolút kulcsembere, a lábsérüléssel bajlódó óriáscenter, Mile Smodlaka. Az pedig esetleg nekünk kedvezhet, hogy a vetélytárs hétfőn még a Föld túloldalán figyelte a naplementét, hiszen az amerikaiakkal brusztolt Los Alamitosban. Vagyis erre a hétvégére a kilencórás időeltolódásból kell visszazökkennie, ami mindig nehezebb, mint az átállás "odafelé”. Természetesen ezt senki sem kalkulálja be tényezőként, különben is, van olyan jó ez a válogatott, hogy önerőből legyen sikeres. Minthogy az egyébiránt is csendes város legnyugodtabb, belső öblének partján egy, ódonságában is varázslatos hotelben szállásolták el a mieinket, az uszodán kívüli körülményekre egy szavunk sem lehet. Az uszodán belül pedig idén eddig elég szépen elboldogultunk.