A FINA megbüntette a mieinket

"A FINA vízilabda Világliga Intézőbizottsága – amelyet Guillermo Martínez, FINA Büro-tag, Gianni Lonzi, a VL-tanács technikai igazgatója és Richard Foster, a VL-tanács tagja alakított meg – megvitatta a Magyarország–Oroszország mérkőzés után kialakult helyzetet. A bizottság megvizsgálta azt a jelentést, amelyet a két játékvezető, Roberto Petronilli és Parisz Hasszekioglu, továbbá a Szuperfináléra kijelölt további bírók, Greg Boyer, Luko Vuletic és Peter Bookelman készített. Ez alapján megállapította, hogy a két csapat magatartása nem felelt meg a sportszerűség elveinek, és sértette a FINA vonatkozó szabályzatát (Code of Conduct, 2. bekezdés, C pont). A FINA ellenőrei, Guillermo Martínez és Gianni Lonzi megerősítette a játékvezetők jelentésében foglaltakat. Hangsúlyozandó, a két ellenőr két negyed után felhívta a csapatok vezetőinek a figyelmét, hogy ha nem változtatnak a magatartáson, akkor szankciókat fognak érvényesíteni csapataikkal szemben.
Ezekre a tényekre alapozva a bizottság a következőket javasolja:
1. A két csapatot, Magyarországot és Oroszországot egyaránt vesztesnek kell tekinteni, és a mérkőzést mindkét fél számára 0–5-tel igazolni.
2. Vonjanak le a két csapat pénzdíjából ötven százalékot.
3. A táblázat ezek után így alakuljon: 1. Oroszország 7 pont, 2. Spanyolország 7, 3. Magyarország 5, 4. Görögország 3.
Ez azt jelenti, hogy Oroszország és Spanyolország vívja a döntőt, Magyarország és Görögország a harmadik helyért játszik.
Az Intézőbizottság nevében:
Guillermo Martínez, Gianni Lonzi, Richard Foster”
Most lendüljünk túl azon a megmosolyogtató tényen, hogy a javaslat megszületéséhez szükséges tanúvallomást két olyan személy tette, aki aztán a javaslatot is jegyzi (Martínez és Lonzi sporttárs). Akad még jó néhány jogi nonszensz ebben az ügyben, amellyel a világszövetség urai egy beláthatatlan folyamatot indítottak el. Ne kerteljünk, e fenti javaslat, amelyet aztán a FINA Executive-nak nevezett "testület” jogerős szankcióként életbe léptetett, nyíltan bundázással vádolja meg a magyar és az orosz válogatottat. Azzal természetesen mindenki tisztában van, hogy ezt bizonyítani képtelenség. Az egész procedúra alapját a játékvezetők beszámolója adja, amelynek kulcsmondata így indul: "alulírottak véleménye az, hogy…”
Néhány szubjektív vélemény. Olyan emberek szájából, akiknek szubjektivitását százszor és ezerszer megtapasztalhattuk már a múltban, amikor a medence partján álltak, csak éppen nem mondatformálásra használták a szájüregüket, hanem a síp megfújására. Ennyi és nem több a FINA döntésének az alapja.
A bírók véleménye.
Az érintetteknek más a véleményük.
"Alulírott, Martin György, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke ezúton bejelentem, hogy fellebbezünk a FINA Executive által augusztus 4-én, a Magyarország– Oroszország Világliga-mérkőzést követően hozott döntés ellen. Véleményünk az, hogy a határozat első pontja súlyosan sérti jó hírnevünket, ezért minden létező jogi fórumot felhasználunk arra, hogy helyreállítsuk a személyes és nemzeti méltóságunkat. Annak érdekében, hogy a bennünket ért morális és anyagi károkért kártérítést kapjunk, az öszszes lehetséges jogi utat felhasználjuk mindazon egyének ellen, akik akár írásbeli, akár szóbeli beszámolóikkal alapot szolgáltattak az imént említett határozat meghozatalához. Ezt a bejelentést elküldjük a FINA Executive-nak, a nemzetközi sajtónak és az érintett egyéneknek.
Martin György,
a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke
A fentiekkel egyetértek és támogatom:
Alekszandr Kabanov,
az orosz válogatott szövetségi kapitánya”

Komolytalan lett volna?

Hogy a játékvezetők elkezdik-e vakargatni ezek után a fülük tövét, az az ő dolguk. Talán ha nem engedik megdumálni magukat a mérkőzés után a jelenlévő néhány FINA-főnök által, nem kellene valamikor a jövőben bíróság előtt felelniük kijelentésükért. Így kell – rágalmazás alapos gyanúja miatt.
Mert megdumálták őket, ehhez kétség sem férhet. Rögvest a meccs után elterjedt, hogy a két játékvezető a meccs jegyzőkönyvéhez csatolt egy feljegyzést, mely szerint komolytalan volt a játék. Az uszodából épp távozó Parisz Hasszekioglu a magyar vezetők kérdésére közölte: ő semmiféle jelentést nem készített és nem írt alá.
Reggelre már az ő szignója is ott virított egy kézzel írott sajtpapíron.
Természetesen illene arra a kérdésre is válaszolni, hogy van-e alapja az egész hacacárénak. A bírók irkafirkája azt fejtegeti, a mérkőzés tétje a döntőbe jutás volt, és a körbeverések miatt úgy alakult a helyzet, hogy a 14–13-as eredmény mindkét gárdának megfelelt, ők pedig a látottak alapján úgy vélik, ezt az eredményt a két együttes előre megbeszélte.

A meccs vége ugyanis hivatalosan 14–13 lett. Amúgy 11–11, csak éppen hozzászámolják a döntetlen után megvívandó büntetőpárbaj során esett találatokat. Meglepő és mulatságos: anno a szétlövést azért találták ki, hogy a ki-ki mérkőzéseket eldöntsék. Itt a csoporttalálkozók végeredményéhez csapják hozzá, ami legalábbis sporttörténeti kuriózum.
És a döntés is az, mert az ugyan tény, hogy épp az az eredmény született, ami mindkét együttesnek jó volt, de: egyfelől soha, semmiféleképpen nem lehet bizonyítani, hogy direkt alakították így a partit; másfelől ha tényleg "összefeküdt volna” a két fél, akkor gond nélkül eldönthette volna a találkozót négyszer kilenc perc alatt, akár felhizlalva az eredményt 18–17-ig, akár lőhettek volna a játékosok még hat-hat ötméterest (ezen a szinten összekacsintva napestig folyhat a hálózörgetés), és akkor nem a feltűnőnek talált 14–13 szerepel az eredményjelzőn, hanem 20–19.
Egyvalamit elismernek csapatunk háza táján is: miután másfél perccel a befejezés előtt 11–11-re alakult az állás, együttesünk már nem törekedett teljes mellszélességgel a góllövésre. Csak a védekezésre koncentráltak játékosaink, elvégre magukkal szúrtak volna ki, ha 11–11 után bepréselnek egy gólt, többet viszont nem tudnak, a meccsnek vége 12–11-gyel, s ők rosszabb gólkülönbségükkel a harmadik helyre szorulnak. A kóros mazochizmus nem sportkategória (habár arra kíváncsiak lettünk volna, hogy, mondjuk, az oroszok összehoznak egy öngólt, amivel bejutnak a spanyolokkal egyetemben, akkor mit tett volna a Marculescu-brigád). Viszont ha már az eszement szabály "beemeli” az ötmétereseket, inkább arra bazíroznak, mint hogy két támadásból két gólt szerezzenek, már ha lett volna alkalmuk ennyi idő alatt két normális akciót vezetni, meglehet, az utolsóra gyaníthatóan tizenvalahány másodperc maradt volna. (Amennyiben a büntetők csak a pontok kiosztásánál játszanának szerepet, s a gólkülönbségnél a döntetlent vették volna figyelembe, a gatyát leizzadták volna magukról a mieink, elvégre csak a rendes játékidőben elért, bármilyen arányú győzelemmel kerülhettek volna döntőbe.)
Ami pedig a két negyed után rohangászó FINA-illetékesek figyelmeztetéseit illeti, azzal kapcsolatban Kemény Dénes kijelentette: "Az egész meccset rengeteg úszás és komoly vízi birkózás jellemezte, legyen elég csak Biros Péter szemsérülésére utalnom. Védekezésünk és a kapusunk teljesítménye a tízperces szünet után erősen feljavult, és mint sokszor máskor, a második két negyed során kevesebb gól esett.”

A spanyol lobbi akcióba lép

Természetesen azt is tudjuk, honnan fúj a szél. A három jelen lévő, intézkedőképes vezetőből kettő a spanyolok szekerét tolja, inaszakadtáig. Cornel Marculescu Romániában látta meg a napvilágot, románként bíráskodott a müncheni olimpián s vált Magyarországon első számú közellenséggé a szovjetekkel vívott partit követően. A hispánokkal időközben meghitt kapcsolatot kiépítő Marculescu később azonban nem csupán állampolgárságot kapott, de hosszú évekre a Spanyol Királyi Úszószövetség főtitkára lett. Ezek után hovatovább természetes, hogy a FINA ügyvezető igazgatójaként valóságos hadjáratot indított szombat este. Aztán itt van még a kubai delegátus, Guillermo Martínez, aki tagja a FINA legfelsőbb döntéshozó szervének, a Bürónak is. Kuba és Spanyolország meghitt kapcsolata eddig sem volt titok – a pólóvilág ugyanakkor azt is tudja, hogy Joan Jané spanyol kapitány nem egy nyarat pihent már a tengerentúlon a Martínez család vendégeként. (Gianni Lonzi szombaton még nem igazán akart egy követ fújni velük, végül azonban csak megadta magát a nagyok akaratának.)
"A spanyolok úgy viselkedtek, mint egy rosszabbik fajtából való kisgyerek, akinek a homokozóban összetaposták a homokvárát, és addig bömböl, amíg mások újjá nem építik neki” – közölte Kemény, aki játékosaival egyetemben délelőtt, az uszodai edzésen tudta meg, milyen döntés született. Az első reakció természetesen az volt, hogy a bronzmeccset ezek után az játssza le, "akinek két anyja van” – ám a felindulás lecsillapodásával be kellett látniuk a játékosoknak, súlyos hibát követnének el. A FINA ugyanis egyesztendős eltiltással sújtaná a csapatot, amelynek következtében nemcsak az összes világversenyről zárnánk ki magunkat, de az olimpiai kvalifikáció elérésének lehetőségéből is. Magyarán nem maradt más, mint harapdálni a szájunk szélét, megállapítani, hogy akadnak, akik mindenre képesek, aztán olyanok, akikkel mindent meg lehet csinálni – továbbá bízni abban, hogy adott idő elteltével a Nemzetközi Sportbíróság megítéli a magyar szövetség által benyújtott kártérítési igényt, amely elképzelhetően nagyobb összegre rúg majd, mint a Világligában maximálisan megnyerhető százezer dollár.

Egy napja még imádtak

Még említhetnénk apróbb érdekességeket, például azt, hogy igazán a győztes bűnhődött a magyar–orosz találkozón, a bundameccsnek titulált összecsapás vesztese (aki lefekszik) döntőt játszhatott (az alapkör első helyén végezve!), csupán pénzbüntetéssel sújtották. Mondhatni, ezen túlmenően odalett tizenhárom pompázatos győzelem, amelyet a VL eddigi tizenöt partiján aratott a válogatott – ennél többször egyetlen induló sem diadalmaskodott, nálunk több gólt senki sem lőtt, e varázslatos teljesítmény gyümölcsét azonban adminisztratív közbenjárással a spanyolok ízlelgethetik. Elmerenghetünk azon is, hogy a világszövetség illetékesei ódákat zengtek a magyarországi tapasztalatokról, a rendezést, az esemény médiabeli megjelenítését és a FINA-val való együttműködést a nyolcas mezőnyből a legjobbnak ítélték, továbbá megkértek, hogy rendezzük meg a jövő évi döntőt – ehhez képest…
Az pedig már az egyetemes vízilabda-világ jövőbeni életét dúlhatja fel, hogy mostantól elég lesz négy, lelátón ülő s bármit aláírni kész játékvezetőt találni egy eredmény megsemmisítéséhez, illetve bármely meccs, amely a két érintett szempontjából elfogadható eredménnyel zárul, azonnali hatállyal kivizsgálandó.
Amúgy a bronzmeccset simán hozta együttesünk, habár Karabetszosz kapust oly elánnal lődözték a mieink, mintha a FINA embere lenne. Egyébként pedig a bensejüket feszítő düh nem sok jót ígér az ellenfelek számára a három hét múlva kezdődő Világkupán.