Aki csendben történelmet írt

A medencék világában is létezik egy közmondásos Grand Slam, az érte el e képzeletbeli dicsőséget, aki nyert olimpiát, vb-t, Eb-t és Világkupát (a magyarok közül Csapó Gábor, Molnár Endre és Szívós István gyűjtötte be a négy nagy címet). Aztán manapság már háromféle kupát is össze lehet szedni klubszinten, de ha továbbmegyünk, megnézhetjük, kinek sikerült az utánpótlás háromféle világversenyén valami nagyot alkotnia. Nos, Kásás Tamás ezen nagyszabású összevetésben ért el grandiózus eredményt: ő az első, aki a létező összes, hivatalos nemzetközi versenysorozatban eljutott legalább egyszer a döntőig. Szombaton a Posillipo Napoli színeiben kiharcolt (és a Vasassal megvívandó) KEK-fináléval vált teljessé a kollekciója (miközben illik megjegyezni: a Dominóban játszó Fodor Rajmundnak a – kézzelfogható közelségbe került – BL-döntő "lóg” egyedül). Mindazonáltal a versenynaptár Kásás révbe érésének kedvezett, akit hétfőn nagyszabású zihálások közepette értünk utol Nápolyban.
– Magánszorgalomból jöttünk le Steinmetz Barnával a tornaterembe. Muszáj edzenem, két hónapig betegeskedtem, lement rólam három kiló.
– Más ennek örül.
– Rólam ennyi izom hiányzik, úgyhogy én nem annyira. Bár tény, szombaton már elég jól éreztem magam a vízben.
– Ez a rekord mennyit nyom a latban?
– Nálam elsősorban az arany számít. Persze, tudom, nem kis dolog ily sokszor eljutni a döntőkig, amihez szerencse is kellett, no meg a csapattársak, hiszen ez nem kizárólag az én érdemem. Szóval, örülök, de nem hagy bennem különösen mély nyomot. Az olimpiát követően is csak néhány nap jut a hátradőlésre: amikor legközelebb beugrasz a vízbe, már nem számít a sydneyi siker. Az persze maradandó volna, ha az összes sorozatban győznék legalább egyszer. Már csak a KEK és a világbajnokság hiányzik, azaz az idén teljessé válhat a kollekció.
– Többen a világ legjobbjának tartják: mekkora felelősség ezzel a tudattal játszani? Hány hullámvölgy fér bele egy olyan játékosnál, akinek mindig varázsolnia kellene?

– Az volna a fontos, hogy mindig hasznos lehessek. Itt nem csupán a gólokat kell számolni, hanem a passzokat, a védekezésben nyújtott teljesítményt is, hiszen ebben a sportágban nem lehet örökösen villogni. A Volgográd ellen szombaton lőttem kettőt, szereztem jó néhány labdát, több kiállítást, úgy jöttem ki a vízből, hogy ma jól ment. Ha fizikálisan és mentálisan folyamatosan rendben volnék – különösen az utóbbi fontos nálam –, minden meccset így kellene zárnom. Mindig nem sikerülhet, ám egy jó százalék azért meglehet. A fontos különben is az, hogy döntő pillanatokban pluszlökést adjak a csapatnak. Ami persze nem egyszerű, elvégre az utóbbi években rendre akadt egy-egy rosszabb periódusom, történt valami, ami nagyon zavart.
– Ha csak az utolsó három nyarat veszem…
– Ennek ellenére ott tartunk, hogy csupán két arany hiányzik… A válogatottban akadtak gyengébb időszakok, szerintem Sydney után törvényszerű volt, hogy kicsit mindannyian kiengedtünk. Belgrádban viszont megmutattuk, nincs igazuk azoknak, akik úgy vélték, vége a magyarok korszakának: majdnem sikerült azt igazolni, hogy még mindig mi vagyunk a legerősebbek.
– Van garancia arra, hogy az idén minden flottul megy majd?
– Nincs, ám én mindent meg fogok tenni, hogy megint átélhessük az 1999-es szezon szépségeit. Sokan mondják, ha nekem nem megy jól, a társaknak sem szokott; nem tudom, ez így van-e, az viszont biztos, én érzem magam a leggyalázatosabban akkor, amikor nem tudom azt hozni, amire képes vagyok. Most viszont tele vagyok önbizalommal, s remélem, hogy nem jön ki rajtam semmiféle fáradtság a nyáron. Ha az embernek vannak még elérhető céljai, akkor összekapja magát, márpedig én nem érzem magam kevésbé lelkesnek, mint Sydney előtt. A világbajnokság nagy motiváló erő, és már rendkívüli módon várom Athént. Nemrég épp arról beszéltünk Benedek Tibivel, hogy válogatott szinten régen győztünk, s erős hiányérzetünk van.
– Ha már Benedeket említette – ön nem gondolkodott el a hazatérésen?
– A Posillipónál rengeteg szeretetet, megértést, támogatást kaptam a nehezebb hetekben, az elnök naponta telefonált, meghívott vacsorázni – ilyet soha nem tett játékossal, még olasszal sem –, rendkívül nehéz lenne itthagyni Nápolyt. Ennek ellenére nagyon izgat, hogy megint otthon játsszak. Egy jól sikerült olimpia után különösen. Elvégre a magyar bajnoki cím is hiányzik a listáról.