Hol tartanánk nélküle?

Komjádi Béla neve fogalom, egybeforr a nemzeti játékunknak tekinthető vízilabdázás világsikereivel, prófétának kijáró tisztelet övezi emlékét, s hívei minden esztendőben ebben a hónapban mint zarándokhelyre látogatnak ki a sírjához, hogy megemlékezzenek róla. Márciusban született, a sajtószabadság napján, 15-én – 1892-ben – s mindössze 41 évet élt, 1933. március 5-én hunyt el. Nekünk, sportújságíróknak s lapunk közösségének különösképpen is okunk van ápolni emlékét, hiszen hosszú éveken át kiváló elődeink, kollégáink egyike volt, a Nemzeti Sport főmunkatársa a húszas évektől haláláig. Mióta a hír szárnyra kapta nevét, diadalai, forradalmi újításai révén sokat tudunk róla. De vajon milyen volt a fiatal, még csupán álmokat szövő, a névtelen és ismeretlen "pályakezdő” Komjádi? És miként vált azzá, aki lett – a halhatatlan "Komi”?!A terézvárosi iskolások életét élte, majd kereskedelmi érettségit tett, s 1910-ben a Magyar Általános Kőszénbánya társaság fővárosi irodájában kapott tisztviselői íróasztalt. Az FTC éppen abban az évben nyerte első bajnoki címét… Komjádi középszerű úszóként kezdte pályáját az MTK színeiben, előbb oldalúszással próbálkozott, majd áttért a kifejezett hosszútávúszásra, s 1914-ben szállt be a vízilabda-együttesbe is. Hátvédet játszott, csendes, szerény, fegyelmezett csapatmunkásként, aki nem szédületes gyorsaságával, hanem kifinomult taktikai érzékével meg a lelkesedésével tűnt ki. Talán már akkor azon tűnődhetett, hogy idővel a kék-fehérek felnőnek a Ferencvároshoz, netán még a bajnokságért is jó eséllyel csatázhatnak… Azonban kitört az első világháború, Komjádi Béla – számos úszó- és vízilabdás társával együtt – bevonult. A Budapesti Bosnyák Ezred hadnagyaként került ki a harctérre, ahonnan nem sokkal később többszörös sebesüléssel hozták haza, lábán több lövés érte, az egyik a comb tövében, s az operációk után huzamos időre be kellett költözzön a Császár-fürdő katonai utókezelő üdülővé átalakított szállodájába.

"A kórházból gyakran bicegett át a Csasziba – mesélte később egyik nagy felfedezettje, az első aranycsapat tagja, Vértesy József –, s közben a Császár-kertben játszó ügyes gyerekekből toborzott úszásra és vízilabdára kiszemelt csemetéket. Később sorra látogatta a dunai uszodákat, főként az Erzsébet hídnál tutajokból összeállított Beitsert, ahol barátja, Messinger Mihály naponta rendezett a gyerekeknek játékos vetélkedőket, olcsó díjakkal. Később Komjádi továbbfejlesztette a módszert, a díjak, érmek helyett vásárlási utalványokat osztogatott, amelyeket a sikeres kölykök beválthattak a Csaszi közelében lévő Markovics bodegásnál egy-egy pohár tejre, snidlinges vajas kenyérre, egyebekre… Az a comb tövébe fúródó golyó olyan sebet ütött, amely kizárta Komjádi számára a családalapítás lehetőségét, pedig imádta a gyerekeket, és ez a körülmény kétséget kizáróan hozzájárult ahhoz, hogy minden idejét, figyelmét, energiáját példátlan fanatizmussal a vízilabdázásra áldozza…”

A Beitser vizéből 1916-ban a belvárosi reáliskola növendékei közül "Komi” egyszerre ötöt halászott ki, s vitt magával a Császárba: a két Keserűt, Alajost és Ferencet, a két Hlavacseket, Lajost és Mártont, valamint Horvátot. A Hlavacsek név azután Homonnaiként visszhangzott a nemzetközi vizek felett évtizedekig…

Az 1917-ben rendezett vízilabda-hadibajnokságban meggyengült az MTK, mert Komjádi átlépett a III. Ker. TVE-be, s vitte magával a fiatal tehetségeket. 1919-ben már ők voltak a bajnokságban a harmadikok, s a szövetség felfigyelt a fedezetet, irányítót játszó Komjádi fiókáira. A játékos-edző-menedzser-mindenes készült, hallatlan energiával dolgozott, tanult, figyelt, s még abban az évben bekerült a MUSZ játékvezetői keretébe, az első 14 bíró közé, akiket a szövetség első ízben képesítéssel látott el. Egy évvel később helyet kapott a szervezet vízilabda-bizottságában, s 1921-ben főtitkárrá választották (később erről lemondott, mert a gyakorlati teendőkre nem jutott elég ideje). 1923 – szenzáció! A III. Kerület a bajnoki rangadón legyőzte a korábban kilencszeres bajnok FTC-t! És egy évvel később megismételte a bravúrt.

Nincsenek véletlenek… Komjádi nemcsak sokat dolgozott és követelt, hanem következetesen figyelte a legjobbakat is, elsősorban az FTC válogatottjait, Fazekas Tibort és Wenk Jánost. Ôk voltak a technikás magyar vízilabdázás úttörői, az úgynevezett levegőjáték megteremtői. Egy alkalommal a fradisták együtt mentek el a Beketow-cirkuszba, ahol különösen nagy hatással volt rájuk a labdás zsonglőr. Másnap Fazekasék már a vízben igyekeztek utánozni a bűvészkedés elemeit… A paszszolás – a hagyományos angol stílusnak megfelelően – a vízről húzott, illetve felemelt labdák útján történt, egymásnak vízre dobták a játékosok a "bőrt”… A levegőben gyorsan – szárazon – utazó labda persze teljesen új technikát követelt, és töméntelenül sok gyakorlást. Fazekasék próbálkozása nyomán Komjádi felismerte a korszakalkotó újítás lehetőségét, és – élt is vele.

A többi – mint mondani szokás – már sporttörténelem… A párizsi (1924) játékokon való részvétel feltételeként a mieink kétszer is legyőzték Ausztriát. A válogatottat az FTC és a III. Ker. szakvezetője, Komjádi Béla és Speisegger Ernő jelölte ki. A mai gyakorlat szerint Komjádi volt a mindenható, menedzser típusú szövetségi kapitány, az edző pedig az érdemtelenül elfeledett Speissegger. A főszereplők – Homonnaiék – az első ellenfele Párizsban mindjárt a négyszeres olimpiai bajnok Nagy-Britannia volt. Az angolok perceken belül 3–0-ra vezettek, de a mieink kiegyenlítettek. Végül csaknem háromórás, végkimerülésig folyó csata és háromszori hosszabbítás után a 18 éves Homonnai Márton góljával 7–6-ra győztünk. A holtfáradt társaság a későbbiekben ugyan vereségeket szenvedett, az aranyat a franciák szerezték meg, de a jövő sikereinek szilárd alapjait meggyőző teljesítménnyel rakta le válogatottunk… Jellemző Komjádi előrelátására, hogy egy évvel később a szövetségben dolgozva ő szervezte meg (1925) a középiskolások vízilabdaprogramját, valamint az edzőképzést is – természetesen mindezt a válogatott felkészítése mellett…