Nők: Főiskolás favoritok a vízben

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2003.04.05. 21:42
Címkék
Amíg a férfiak a fináléért harcolnak, a gyengébbik nem képviselői már az aranyéremért indulnak csatába. Meglepetés nincs: a két legerősebb játékoskerettel dolgozó csapat, a Dunaújvárosi Főiskola, valamint a BVSC-Felina élte túl az előcsatározásokat. Hogy aztán lesz-e meglepetés az ING-kupáért zajló végső megmérettetés során, nem tudni – mindenesetre a szakemberek, sőt a laikusok véleménye szerint is elképzelhetetlen, hogy ne a válogatott klasszisokkal, Sós Ildikóval, Primász Ágnessel, Valkay Ágnessel, Zantleitner Krisztinával, Tiba Zsuzsával, Sipos Edittel, Benkő Tímeával felálló újvárosiak kezébe kerüljön a trófea."Tényleg elképzelhetetlennek tűnik, de mi azon leszünk, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát – kezdte a válogatott mellett is dolgozó, így a lányokat kétségkívül jól ismerő zuglói tréner, Györe Lajos. – Kiváló kapusa és mezőnyjátékosai vannak a Dunaújvárosnak, remek csapat, nem véletlenül került be a BEK négyes döntőjébe. Mindenesetre a sport attól is szép, hogy születnek meglepetések, úgyhogy nem feltartott kézzel megyünk a csatába. Mindenféleképpen szeretnénk mecscset nyerni, aztán majd meglátjuk, lehetnek-e még vérmesebb reményeink.” A szakvezető dolgát nehezíti, hogy három legjobbja, három válogatottja, Tóth Andrea, Kisteleki Dóra és lánya, Györe Anett a szentesi szereplése alkalmával (az említettek játékukkal járultak hozzá ahhoz, hogy a Carnex-Szentesi VK nagy bravúrt végrehajtva bekerült a LEN-kupa négyes fináléjába, amelyet a BEK-hez hasonlóan Athénban rendeznek majd) sérülést szenvedett, beteg lett – ettől függetlenül akarják annyira a sikert, hogy ott lesznek majd a vízben.A Fejér megyei oldalon természetesen 3–0-s győzelemben bíznak, már csak azért is, mert így lenne egy kis felkészülési idejük az április 18–20. között rendezendő BEK-döntőre. "Nem kellene sokáig húznunk. Tiszteljük a BVSC-t, de saját magunk érdekében meg kell céloznunk a mihamarabbi befejezést” – vélekedett Mihók Attila, a Dunaújvárosi Főiskola mestere, aki lányaival egyetemben joggal bízik a címvédésben. Hogy így lesz-e, legkésőbb április 13-án, újvárosi remény szerint azonban már 10-én kiderül…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik