Benedekék visszavágtak

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.01.12. 21:28
Címkék
Vérbeli rangadóval indult az olasz férfi pontvadászat az új esztendőben: a tavalyi bajnoki finálé két szereplője, a Pro Recco és a Brescia találkozott. A tavasszal emlékezetes párharcban, öt mérkőzésen szerezte meg az aranyérmet a bresciai alakulat, ezúttal azonban nem sok beleszólása volt az események formálásába.
A Benedek Tiborral felálló hazaiak 7–1-es vezetésre tettek szert az első két negyedben, s a hatgólos különbséget megtartva 10–4-re nyertek. A magyar szélső két gólt jegyzett, ám őt is felülmúlta Vujaszinovics, aki négyszer volt eredményes, míg a kapuban Tempesti villogott. A címvédő vereségének okai egyértelműen az emberelőnyös helyzetek kihasználatlanságában keresendők, hiszen míg a Pro Recco hét fórjából hatot értékesített, a Brescia csak ötből egyet. A Savona az Ortigiához látogatott, és bár a három magyar közül Märcz Tamás és Monostori Attila nem talált be az ellenfél hálójába, a vendégek 11–5-re diadalmaskodtak. Varga I Zsolt két góllal segítette együttesét, mindkét találata a negyedik negyedben esett. A női bajnokság 12. fordulója ellenben a magyar légiósok nélkül zajlott, ugyanis legjobbjaink január 5-től itthon hangolnak a februári olimpiai selejtezőre. Egy kivétel azért akadt: Valkay Erzsébet ott lehetett csapatában, a Pescarában, és ha már játszott, három góllal keserítette meg a padovaiak életét. Külföldi bajnokságok
OLASZORSZÁG
OLASZORSZÁG

A1-liga, férfiak. Második szakasz. 7. forduló. Magyar érdekeltségű eredmények. A-csoport (1–8.): Pro Recco (Benedek Tibor 2)–Brescia 10–4, Ortigia (Binder Szabolcs 3, Regős Áron)–Savona (Varga I Zsolt 2, Märcz Tamás, Monostori Attila) 5–11, Pescara–Chiavari 7–5 (Katonás Gergely 1). Az állás: 1. Posillipo 18 pont (76–49), 2. Pro Recco 18 (74–53), 3. Brescia 15, 4. Savona 13, …7. Chiavari 3. B-csoport (9–16.): Napoli–Florentia (Hosnyánszky Norbert 1) 9–9, Cremona–Catania (Fazekas Zoltán) 11–7. Az állás: 1. Palermo 18, 2. Nervi 14, 3. Cremona 11, 4. Catania 8, …6. Florentia 7
Nők. 12. forduló. Magyar érdekeltségű eredmények. Pescara (Valkay Erzsébet 3, Valkay Ágnes, Stieber Mercédesz)–Padova 9–3, Ortigia–Sikania Palermo (Rédei Kata) 16–6, Catania (Drávucz Rita, Pelle Anikó)–Mediterraneo 12–5. Az állás: 1. Catania 36 pont, 2. Gifa Citta Palermo 33, 3. Pescara 28, …12. Sikania Palermo 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik