A címvédő Dunaújváros tette meg az első lépést

Benke ZoltánBenke Zoltán
Vágólapra másolva!
2005.05.23. 23:35
Címkék
A szentesiek vidáman készülődtek a bajnoki döntő első mérkőzésére, hiszen a fináléba kerüléssel már teljesítették tervüket, ők már csak nyerhetnek a párharcon. A hazaiaknak volt több a veszítenivalójuk, hiszen ők a címvédők, ráadásul sorozatban ötödször végezhetnek a pontvadászat élén.
DUNAÚJVÁROSI FÔISKOLA-ELCO - HUNGERIT-SZENTESI VK 11-7
(2-2, 2-1, 3-2, 4-2)
Dunaújváros, 300 néző. V: Szentgyörgyi, Erdős
DUNAÚJVÁROS: TÓTH II A. - Benkő N., BENKÔ T. 2, ZANTLEITNER 3, Szücs, PRIMÁSZ 1, Bódi 2. Cs: BUJKA B. 2, Brávik F. 1, Zsámbok. Edző: Mihók Attila
SZENTES: Döme - Győri 2, Sipos 1, Kisteleki D. 1, Molnár A., SZREMKÓ 1, TÓTH I A. Cs: Dalmády Sz., Szabó X. 1, Huszka 1. Edző: Kozák László
Gól - emberelőnyből: 8/4, ill. 10/5
Négyméteresből: 1/1, ill. -
Kipontozódott: Brávik F. (20. p.), Sipos (26. p.)

A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1-0 a Dunaújváros javára

Ejtést hárított kezdésként Tóth II Andrea, majd első emberelőnyét gyorsan gólra váltotta a Dunaújváros Zantleitner révén. Sipos Edit hét méterről lőtt a bal alsó sarokba (1-1), majd Döme kapus is kellett, hogy újra a főiskolások vezessenek - Benkő Tímea jó tíz méterről lepte meg.

Győri gondoskodott arról, hogy ne hazai vezetéssel érjen véget az első hét perc. Primász és Győri eredményessége után a játékrész legszebb megmozdulása Bódi nevéhez fűződött: hajszálpontos ejtésével alakult 4-3-ra a találkozó.

Térfélcsere után először alakult ki kétgólos különbség a csapatok között, miután Zantleitner volt ismét eredményes. Huszka ugyan előnyben csökkentette a hátrányt, de ezután kettős fórból sem voltak képesek gólt lőni a vendégek. Brávik Fruzsina hatalmas góljával újra megnyugtatónak tűnt a hazai előny (6-4), ám míg a hazaiak a kapufát forgácsolták, Szremkó és Kisteleki góljával 7-7-re egyenlített a Szentes a záró negyedben.

Innentől kezdve nagy sorozatba kezdett az Elco. Benkő Tímea okos és Bujka négyméteresből elért találatával ismét megnyugodhattak a hazai szurkolók, sőt egy perc múlva a végletekig kijátszott létszámfölényes helyzetnél Zantleitner eldöntötte a mérkőzést. A végeredményt Benkő Nóra önzetlensége után Bódi állította be.
Legfrissebb hírek

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
5 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
6 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
6 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
6 órája

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
6 órája

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
6 órája

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
6 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik