Märcz szóbeli egyezséget kötött a Chiavarival

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.05.29. 01:05
Címkék
Az olasz bajnokságot 12 napja megnyerő Savona egyik magyar játékosa (a másik Kásás Tamás), Märcz Tamás már egy nappal a bajnoki ünneplés után azt a megjegyzést tette, hogy tudomása szerint amilyen hirtelen sztáralakulattá vált a Savona, ugyanolyan gyorsan szét is széledhet.
Nos, a holland-olasz Harry van der Meer három évre aláírt a Bresciához, Kásás Tamás egyelőre nem döntött a jövőjéről, ám a bajnoknál szinte már lemondtak róla, abban a hiszemben, hogy Magyarországra (a Vasashoz) tart, Märcz Tamás pedig szóban elígérkezett a campionatóban a hatodik helyet megszerző Chiavarihoz. Az adott szó pedig kötelez."Valóban mindenben megegyeztem a Chiavarival, de a Savona továbbra is szeretné, hogy maradjak. Még egyszer leülök eddigi klubom vezetőivel, de valami váratlannak kellene történnie ahhoz, hogy ne a Chiavariban folytassam a pályafutásomat. Leendő együttesem egyelőre nem tűz ki nagy célokat, a legfontosabb, hogy újra a nyolc közé kerüljön, és ott megismételje a legutóbbi produkcióját. Az azt követő szezonban már többet várnak el a játékosoktól" - mondta Sydney olimpiai bajnoka, aki öt évet töltött el Savonában.Märcz valószínűleg egy vagy egy plusz egyéves szerződést ír alá, de a bajnokalakulat bármikor szívesen visszavárja. A Chiavari (ex)centere, Regős Áron már egy hónapja úgy döntött, hogy az UTE csapatában játszik tovább, így az ő helyére érkezik Märcz.
Legfrissebb hírek

A Gladbach legyőzésével kapaszkodik a BL-indulásba a Dortmund

Német labdarúgás
38 perce

Serie A: hajrában szerzett góllal kapott ki Bolognában az Inter

Olasz labdarúgás
44 perce

Remek első félidejének köszönhetően legyőzte a Kassát a DAC és nagy lépést tett a negyedik hely felé

Minden más foci
52 perce

NB III: legyőzte és megelőzte az eddigi első Putnokot a Karcag

Labdarúgó NB II
1 órája

A Liverpool egy góllal legyőzte az immár biztos kieső Leicester Cityt

Angol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: a Lille továbbra is BL-esélyes, folytatta mélyrepülését a Toulouse

Francia labdarúgás
1 órája

Jégkorong: vereség az ukránoktól a fehérvári U18-as vb nyitányán

Utánpótlássport
1 órája

Jó kezdéssel pontot szerzett Kazincbarcikán az Ajka

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik