Hozta a kötelezőt (és a három pontot) a Vasas Görögországban

Vágólapra másolva!
2007.12.22. 19:58
Megszerezte első győzelmét az Euroliga C csportjában a TEVA-VasasPlaket. Az angyalföldi együttes Görögországba látogatott, és 10-8-ra verte az Ethnikoszt. A csoport másik mérkőzésén a Domino-Honvéd a Jug Dubrovnikot fogadja 20 óra 15 perckor.
Varga Dániel két góllal járult hozzá a Vasas sikeréhez
NS-archív
Varga Dániel két góllal járult hozzá a Vasas sikeréhez
Varga Dániel két góllal járult hozzá a Vasas sikeréhez
NS-archív
Varga Dániel két góllal járult hozzá a Vasas sikeréhez

Nehéz mérkőzésre készült a Vasas Görögországban, ahol az előző fordulóban a Domino otthonában gyengén teljesítő Ethnikosz volt Földi László együttesének ellenfele. A piros-kékek végül harmadik meccsükön megszerezték első győzelmüket - két góllal, 10-8-ra nyertek.

A magyar együttes legeredményesebb játékosa Varga Dénes volt. A kiváló pólós a mérkőzésen három gólt lőtt, mellette testvére Dániel látványos játéka okozott komoly fejtörést a hazaiaknak.

Az első negyedben gyakorlatilag állva hagyta ellenfelét a Vasas, amely ezt a játékrészt 5-1-re nyerte. A félidőben 6-3 állt az eredményjelző táblán, ezután azonban a játékvezetők elkezdték megfújni a hazai pályát. A sorozatos kiállítások következtében az Ethnikosz 6-6-nál utólérte a Vasast, ám a magyar játékosok ezután mozgósították tartalékaikat.

A zárónegyedben a magyar bajnokcsapat nem tört össze: Varga Dániel és Kovács Róbert találataival ellépett 10-7-re, s végül már említett kétgólos sikerével megszerezte első győzelmét (eddig egy döntetlen és egy vereség tarkította a Vasas mérlegét) a C csoportban.

EUROLIGA, C CSOPORT

3. FORDULÓ:
ETHNIKOSZ PIREUSZ (görög) - TEVA-VASASPLAKET (magyar) 8–10 (1–5, 2–1, 4–2, 1–2)
Pireusz, 100 néző. V: Naumov (orosz), Brguljan (montenegrói)
ETHNIKOSZ: Karampecosz – MILONAKISZ 3, Marisz 1, Kokinakisz 1, Hadzikirijakisz 1, Kalakonasz 1, Vlontakisz 1. Cs: Ciklosz, Emmanoulidisz, Loudarisz, Vulgarakisz. Edző: Geraszimosz Voltirakisz
VASAS: Nagy V. – Steinmetz Á., VARGA DÁNIEL 2, Steinmetz B., Katonás 1, Kovács R. 1, VARGA DÉNES 3. Cs: TÓTH M. 2, Heinrich 1, Mátyás, Takács B., Hőna. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 13/4, ill. 6/6
Kipontozódott: Takács B. (23. p.)
Legfrissebb hírek

Vízilabda: „Egy igazi varázsló” érkezik áprilisban Los Angelesbe

Vízilabda
2025.03.03. 09:10

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Varga Dénes Los Angelesben vízilabdázik tovább

Vízilabda
2025.03.01. 08:49

Kijelölte új kapitányát a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2024.09.16. 13:27

Varga Dániel: Mostantól a minőségre helyezzük a hangsúlyt

Vízilabda
2024.09.02. 06:47

A visszavonuló Varga Dénes szerint, ha nincs a családja támogatása, már rég abbahagyta volna a vízilabdát – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 13:12

Varga Dénes: Úgy érzem, hátul vesztettük el ezt a meccset

Párizs 2024
2024.08.03. 16:43

Párizs 2024: Ezt a mérkőzést 4 góllal is megnyerhettük volna – Varga Zsolt

Párizs 2024
2024.07.28. 22:30
Ezek is érdekelhetik