Női vízilabda LEN Kupa: az OSC hivatalosan is negyeddöntős

Vágólapra másolva!
2008.01.15. 20:25
Immár hivatalosan is a legjobb nyolc között folytathatja az OSC női vízilabdacsapata a LEN Kupában, miután az európai szövetség (LEN) zöld utat adott a magyar együttesnek.
A fővárosi csapat a vízben megnyerte nyolcaddöntős csoportselejtezőjét, ám holland panaszra - amely szerint a magyar együttes nem rendezte korábbi amszterdami hotelszámláját - a LEN az ügy kivizsgálásáig függőben hagyta a negyeddöntős párosítást, és még a kizárás veszélye is fenyegette az OSC-t, a LEN Kupa tavalyi harmadik helyezettjét. Kedd estére azonban kiderült, hogy alaptalan volt a holland próbálkozás, minden papír rendben találtatott, a LEN honlapja szerint a helyzet megoldódott, és semmi akadálya, hogy a magyar együttes megvívja negyeddöntős meccsét az olasz Ortigiával.Menyhárt Zoltán szakosztály-igazgató a távirati iroda érdeklődésére így reagált:"Örülök, hogy bebizonyosodott az igazunk, mi kezdettől hangsúlyoztuk, hogy ártatlanok vagyunk a dologban. A háttérrel nem szeretnék foglalkozni, ennél sokkal lényegesebb, hogy most már teljes erővel a meccsekre összpontosíthatunk, mert a medencében akarunk jó eredményt elérni."Az első mérkőzéseket március 8-án vagy 9-én kell lejátszani, a visszavágókra kijelölt napok: március 22. és 23.
A LEN Kupa negyeddöntőjének párosítása:
Olympiakosz Pireusz (görög)-Donk Gouda (holland)
Zaanstrecht (holland)-Roma (olasz)
OSC-Cemelog - Ortigia (olasz)
Plebiscito (olasz)-Het Ravijn (holland)
A LEN Kupa negyeddöntőjének párosítása:
Olympiakosz Pireusz (görög)-Donk Gouda (holland)
Zaanstrecht (holland)-Roma (olasz)
OSC-Cemelog - Ortigia (olasz)
Plebiscito (olasz)-Het Ravijn (holland)
Legfrissebb hírek

Szétlövéssel nyert a Szentes; kétgólos sikert aratott a III. Kerület a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.03.01. 23:35

Csoportelsőként jutott tovább az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 22:22

UVSE-siker született a magyar derbin a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 18:22

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03

Az UVSE legyőzte az FTC-t a női vízilabda ob I szerdai rangadóján

Vízilabda
2025.02.19. 20:14

Az FTC szétlövéssel kikapott; ötödször is vereséget szenvedett a Dunaújváros és a BVSC a női vízi BL-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:33

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte meg a fordulatos rangadót

Vízilabda
2025.02.12. 21:05

Női vízi ob I: magabiztosan nyert az UVSE és a BVSC is

Vízilabda
2025.02.05. 21:06
Ezek is érdekelhetik