Férfi vízilabda ob I: új néven folytatja a Vasas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.02. 12:39
Új néven, Lactiv-Vasasként folytatja szereplését a bajnokságban a piros-kék klub jelenleg ötödik férfi vízilabdacsapata.

A hétfői sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Teva gyógyszergyár továbbra is támogatja a Vasas pólósait, ám az együttes a vállalat neve helyett ezentúl a cég egy egészségmegőrzést segítő készítményének nevét viseli.

„A Lactiv élőflórás készítménycsalád jól segíti az emésztést, valamint erősíti az immunrendszert” – jelentette ki Bródi Gábor, a Teva üzletágvezetője, aki emlékeztetett arra, jövőre lesz 10 éve, hogy cége névadó szponzorként támogatja a Vasas férfi vízilabdázóit, akik ezalatt öt bajnoki címet és három Magyar Kupa-elsőséget gyűjtöttek be.

Földi László vezetőedző elmondta, hogy a nyáron megfiatalított együttese sérülések és műtétek miatt eddig csupán egyszer tudott a legjobb összetételében kiállni, s ez a helyzet leghamarabb január közepén változhat meg, a térdoperáción áteső Német Toni várhatóan ekkor térhet vissza. A Magyar Kupa elődöntőjébe jutást sikerként könyvelte el, majd hozzátette, hogy a bajnokságban szeretnének az első négy közé kerülni.

A névváltást rendhagyó váltóversennyel ünnepelték meg a Komjádi uszodában, amelynek során a Vasas vízilabdázói – Katonás Gergely, Steinmetz Ádám és Drasko Brguljan – , valamint a volt szépségkirálynő Horváth Éva, a tévés műsorvezető Mádai Vivien és a színész-modell Kondákor Zsófi mérték össze egymással ügyességüket a medencében. A szervezők ezzel a vizes programmal kívánták felhívni a figyelmet a rendszeres mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságára. Az első helyet a Katonás Gergely, Horváth Éva páros szerezte meg.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: „Egy igazi varázsló” érkezik áprilisban Los Angelesbe

Vízilabda
Tegnap, 9:10

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Férfi vízilabda BL: a Savona sem tudta lefékezni a száguldó Ferencvárost

Vízilabda
2025.02.26. 21:11

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Stabilizálná játékát a BVSC

Vízilabda
2025.02.17. 11:39

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Háromszor annyi gólt dobott az FTC, mint a Kaposvár

Vízilabda
2025.02.14. 20:51
Ezek is érdekelhetik