Férfi vízi BL: Mitrovics szerint nincs negyeddöntő-fóbiája az Egernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 16:50
null
Az egriek megcélozzák az elődöntőt a final sixben (Fotó: Török Attila, archív)
A csütörtöktől szombatig tartó budapesti férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjének sajtótájékoztatóján többek között kiderült, hogy az egriek és a szolnokiak is készen állnak a harcra, és hogy a szombati döntőn akár telt ház is lehet.

 

 

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében szereplő csapatok sajtótájékoztatóján (pontosabban mivel a Brescia meg úton volt, a hatból öt csapatén) Kósz Zoltán, a csak a pénteki elődöntőben bekapcsolódó szolnokiak másodedzője elmondta, hogy a Dózsa alaposan felkészült a final sixre. Méghozzá az egész szezonban, hiszen Európa legerősebb bajnokságában szerepel, és bár voltak nehezebb időszakai a csapatnak, mostanra összeszedte magát és készen áll a harcra. Zsivko Gocics csapatkapitány is kemény küzdelemre számít, akárki is lesz az ellenfelük az elődöntőben. (Az Eger–Brescia negyeddöntő győztese lesz az, egyébként.)

Eraldo Pizzo, a szinten az elődöntőben kezdő olasz világválogatott Pro Recco olimpiai bajnok klubikonja csak annyit mondott, mindenki tudja, az ő csapatának mi a célja egy ilyen tornán. Tavaly kudarcnak élték meg a negyedik helyet, amiben hatalmas szerepe volt a kapuslegenda, Stefano Tempesti sérülésének és hiányának, most azonban teljes csapattal jöttek, és ez tudjuk, mit jelent.

Dabrowski Norbert, a csütörtöki negyeddöntőben tehát a Brescia ellen készülő Eger edzője megjegyezte, hogy a tavalyi kiesés után kicsit keserű volt a szájuk íze, de idén szeretnének javítani. Az elődöntőben a Szolnok lehet az egriek ellenfele – még ha már kicsit unja is egymást a két csapat. Braniszlav Mitrovics kapus szerint nincs negyeddöntő-fóbiája a társaságnak, épp csak tavaly meg tavalyelőtt is belefutott a horvát Jug Dubrovnikba, most viszont az egriek egy az övékhez hasonló játékerőt képviselő csapattal találkoznak, és nagyon szeretnének az Eger történetének első BL-elődöntőjébe bejutni.

A címvédő Jug Dubrovnik sportigazgatója, Ognjen Krzic elmondta, hogy bár tavaly is kis meglepetés volt a győzelmük, ők mindenhová győzni mennek, még akkor is, ha idén talán még erősebb a mezőny, ráadásul az ő útjuk a görög Olympiakoszon és az olasz Reccón át vezethet a fináléba.

Az Olympiakosz edzője, Teodorosz Vlahosz elárulta, hogy bár tavaly nagyon közel voltak az elsőséghez, most a három legjobb csapatot kellene megverniük a végső sikerhez, úgyhogy elsőre inkább csak a Jugra koncentrálnak, a többi majd utána alakul.

A sajtótájékoztató szervezéssel kapcsolatos részében Kemény Dénes elnök a vízilabda-szövetség nevében elmondta, hogy a három meccsnapon 15-20 ezer nézőre számít, és megköszönte az Európai Úszószövetségnek, hogy már a negyedik LEN-eseményt szervezheti a magyar póló. „Kicsit olyanok vagyunk, mint egy vasárnapi ebéd házigazdái, akiknek az a legnagyobb öröm, amikor az elégedetten távozó vendégek hátát láthatják, de biztosak vagyunk benne, hogy addig is remekül fognak szórakozni a nézők" – jegyezte meg.

Gyárfás Tamás a LEN pénztárnoki minőségében Paolo Barelli LEN-elnök jókívánságait is tolmácsolva hozzátette, hogy a vízilabda sportága méltó rá, hogy ezzel a rendezvénnyel nyissák meg az új uszodát, a Duna Arénát, méghozzá a világ legjobb játékosaival.

Marco Birri, a LEN menedzsere elmondta, hogy 134 újságíró, 36 fotós és 9 tévétársaság jelentkezett az eseményre, ami szintén a vízilabda fejlődésének és népszerűségnövekedésének jele, a 2016-os Európa-bajnokságot pedig összesen csaknem 300 millióan látták.

Nemcsik Balázs, a hazai szövetség igazgatója hozzátette, hogy szándékosan igyekeztek alacsonyan tartani a jegyárakat, így aztán már 500 forinttól belépőhöz lehet jutni, és még a háromnapos bérletet is tízezer forintért lehet megvenni. Szombatra, a döntőkre egyébként a 13 ezer jegyből már elkelt 9 ezer, vagyis még a telt házra is van esély. A Duna Arenát egyébként szombaton 14.30-tól látványos megnyitóval avatják fel az élsport számára.

Legfrissebb hírek

A Vasas két góllal alulmaradt hazai medencében a férfi vízi Eurokupa-negyeddöntő odavágóján

Vízilabda
2025.02.27. 21:16

Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

Vízilabda
2025.02.26. 19:45

A Pro Reccóval találkozik a férfi vízi Eurokupa negyeddöntőjében a Vasas

Vízilabda
2025.02.07. 12:06

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

A Real Madrid sem tudta megállítani az Olympiakoszt a férfi kosárlabda Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.01.16. 23:54

Pazarul játszik az újonc Paris, sorozatban tizedszer nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2024.12.06. 23:55

Vízilabda Eurokupa: a Szolnok kikapott a Pro Reccótól, és kiesett

Vízilabda
2024.12.05. 19:36

Izgalmas meccsen verte meg az Olympiakosz a Monacót az Euroligában

Kosárlabda
2024.12.04. 23:31
Ezek is érdekelhetik