Vízilabda: A hír igaz, tényleg befejezem – Steinmetz Barnabás

Több mint egy éve, 2016 májusában jelentette be Steinmetz Barnabás, a Budapesti Honvéd kétszeres olimpiai bajnoka, hogy befejezi pályafutását. Azért egy kiskaput nyitva hagyott, hogy vészhelyzetben beugrik segíteni a csapatnak. A kapu Simon Roland sérülésével „kitárult”, így Steinmetz Barna még 12 ob I-es meccset játszott az elmúlt idényben, és teljesítményén nem látszott, hogy a 42. életévében jár.

„Igazán köszönöm, ha valaki így látta, én azért belülről másként éreztem… – nevetett fel Steinmetz. – A korábbinál sokkal nagyobb erőkifejtést igényelt, hogy a hozzám méltó színvonalat hozzam. Nagyon megnyúlt a regeneráció ideje, sokkal gyorsabban jött elő egy-egy apró sérülés is.”

Vidáman idézte fel, hogy a nyáron a Millenniummal megnyert masters-világbajnokság második mérkőzésén egyszer csak fájni kezdett a jobb kezén a mutatóujja – pedig semmilyen olyan esetet nem tudott felidézni, amely a sérülést okozhatta. Ráadásul azóta csak még rosszabb lett a keze.

„Hiába, nem leszek fiatalabb” – nyugtázta a „malőrt” az idősebbik Steinmetz testvér, akinek öccse, a 37 éves Ádám szintén ötkarikás aranyérmes, és legutóbb a Vasasban szerepelt.

De itt jön a pont, immár kijelenthető: kész, vége, Steinmetz Barnabás tényleg a szögre akasztja a vízilabdasapkát, s ügyvédi, illetve sportszakmai karrierjére koncentrál, hiszen ő a Honvéd szakosztály-igazgatója és az osztrák válogatott kapitánya.

„A hír igaz, tényleg befejezem. Már az előző idényben sem akartam szerepelni, de az élet úgy hozta, hogy segítenem kellett a csapatnak. Most még erősebb bennem a szándék, hogy abbahagyjam a vízilabdát” – mondta az elegáns védőmunkájú bekk prototípusa – a martfűi edzőtáborban. Merthogy a Honvéd első csapatával készül, egyik napról a másikra nem akarja abbahagyni az élsportot, már csak egészségügyi és esztétikai okokból sem. De más motiváció is vezérli.

„A csapattársaim hívták fel a figyelmemet arra, hogy négy élvonalbeli meccs hiányzik a hatszázhoz… – jegyezte meg Steinmetz Barnabás. – Én nem is tartottam számon, csak sejtettem, hogy nagyjából ötszázötven és hatszáz között járhatok. A többiek fűzőcskézni kezdtek, vállaljam már a négy mérkőzést, milyen jól mutatna a kerek szám. Maradjunk annyiban, nincs sportorvosi igazolásom, anélkül pedig nem is játszhatnék, de van még néhány hét az idény kezdetéig…”