Férfi vízi BL: belgrádi győzelemmel nyitott az OSC

Vágólapra másolva!
2017.10.25. 18:46
null
Négygólos győzelemmel kezdett az OSC (Fotó: Facebook/OSC Waterpolo)
Idegenbeli győzelemmel kezdett az A-Híd OSC-Újbuda férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában, a magyar csapat 11–7-re győzött a Partizan vendégeként.

 

FÉRFI VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Partizan Beograd (szerb)–A-Híd OSC-Újbuda 7–11 (2–4, 2–2, 2–1, 1–4)
Belgrád
Partizan: Riszticsevics – Vucsinics, F. Jankovics 1, Lukics, Lazics 2, Tomics, M. Jankovics, Andrejevics, Manojlovics, Radanovics 3, Radonjics 1, Akszentijevics. Edző: Sztefan Csirics
OSC: Bisztritsányi – Salamon 1, Erdélyi 4, Randjelovics 1, Ubovics, Drasko Brguljan 1, Tóth M. 1. Csere: Gór-Nagy, Kovács Gábor 2, Seman, Juhász 1, Bundschuh. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 12/5
Kipontozódott: Akszentijevics (30.), Salamon (31.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila:
– Tudtuk, hogy nagyon fiatal, harcos csapattal találkozunk, és azt is, hogy a rutinunkkal kell megoldanunk a meccset. Bár többször is elléphettünk volna három-négy góllal, a negyedik negyed elejéig kiélezett volt a mérkőzés. Akkor viszont két-három jó döntést is hoztak játékosaim, talán a rutinunk is kijött, de mindenképpen dicséri a fiúkat, hogy a meccs végéig higgadtak tudtak maradni.

Az újbudaiak a következő fordulóban, november 8-án a Hannovert fogadják.

További eredmények:
Dinamo Moszkva (orosz)–Jug Dubrovnik (horvát) 12–11
Barceloneta (spanyol)–Olympiakosz (görög) 7–7
Hannover (német)–Brescia (olasz) 8–6

A 2. FORDULÓ PROGRAMJA (november 8.)
Jug Dubrovnik–Partizan
OSC–Hannover
Brescia–Barceloneta
Olympiakosz–Dinamo Moszka

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL: a Savona sem tudta lefékezni a száguldó Ferencvárost

Vízilabda
2025.02.26. 21:11

Parázs meccsel folytatódik a Fradi BL-szereplése a spanyol Barceloneta ellen

Vízilabda
2025.02.05. 10:31

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

Jó sorozatot épít a Partizan a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.01.22. 23:43

Szuhodovszki góljával ikszelt a DVSC Blagojevicsékkel

Labdarúgó NB I
2025.01.15. 17:03

Férfi vízilabda: magyaros ellenfelekkel is találkozik a Ferencváros a BL folytatásában

Vízilabda
2024.12.11. 13:11

Vízilabda Eurokupa: a Szolnok kikapott a Pro Reccótól, és kiesett

Vízilabda
2024.12.05. 19:36

Férfi vízilabda BL: szoros csata után továbbra is veretlen az FTC

Vízilabda
2024.12.04. 19:53
Ezek is érdekelhetik