– Mikor döntötte el, hogy egy időre búcsút vesz a válogatottól?
– Valójában már a riói olimpia után éreztem, hogy pihenésre van szükségem, de társaim meggyőztek arról meg persze én is magamat, hogy óriási élmény lenne hazai medencében szerepelni a világbajnokságon, így abban maradtam Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal, hogy a nyáron még mindenképpen játszom – felelte a 33 éves, olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert, aki nemrég bejelentette, hogy 2018-ban nem akar szerepelni a válogatottban. – Utána viszont biztos voltam benne, kell a szünet. Van egy négy és fél éves csibész kisfiam, az ősszel megszületett a kislányom, a gyerkőcök pedig nagyon lekötnek minket, szóval egy évig elsősorban a családommal szeretnék lenni. Tomival megegyeztünk, ha szükség lesz a játékomra, tudásomra, akkor leülünk és beszélünk a folytatásról.
Született: 1984. március 4., Budapest |
– Egyáltalán szeretné folytatni, vagy ennyi volt? A nyáron, a világbajnokság előtt arról beszélt, vélhetően a vébé lesz az utolsó világversenye.
– Sokan kérdezgették tőlem, hogy akkor ez most végleges bejelentés-e. Nem is tudom mire vélni ezt a felvetést. Mindig a szövetségi kapitány szíve joga, hogy meghív-e a válogatottba vagy sem, a válogatottban szerepelni pedig megtiszteltetés! Nem az én döntésem, hogy ott vagyok-e, az viszont az enyém volt, hogy egy évet kihagyok, mert muszáj pihennem. Rengeteg meccset játszunk egy szezonban, túl sokat is. Hogy mi lesz később, arról korai beszélni, ha ott tartunk, egyeztetünk róla a kapitánnyal. Az is előfordulhat, hogy nincs rám szükség, akkor pedig szép csendben befejeződik a pályafutásom a válogatottban. Szerintem ez a dolgok rendje, nincs ebben semmi különös.
– Sok szurkoló vitatkozna ezzel a kijelentéssel, mondván, milyen lesz Hosnyánszky Norbert nélkül a csapat. Tudja egyébként, hogy az ön kiválásával nem lesz olimpiai bajnok a keretben?
– Nem, nem tudtam. Tényleg? Mit mondjak erre, volt már ilyen, lesz is ilyen, ennek sem tulajdonítok nagy jelentőséget.
– Másként határoz, ha aranyérmet nyer a válogatott a világbajnokságon?
– Dehogy! Ugyanígy döntöttem volna, ha megverjük a horvátokat a fináléban. Különben is, a szememben aranyéremmel ér fel az ezüst, még akkor is, ha idehaza sokan mindig az első helyet várják el a vízilabda-válogatottól.
– Egy időre, talán végleg búcsút vett a válogatottól. Eljött az idő a nosztalgiázásra?
– Talán igen, de nemcsak most van okom visszagondolni a sok meghatározó emlékre, ráadásul nemcsak a válogatott kapcsán, hanem a klubcsapatok miatt is. Nagyon jó felidézni az olimpiai és a világbajnoki címet, az utat, amelyet végigjártam, kezdve azzal, hogy tizenkilenc éves koromban külföldről meghívót kaptam. Klubszinten pedig a Vasassal szerzett bajnoki címek, az egri aranyérem, de akár az is, hogy kétezerben néhány percet játszhattam a bajnok Ferencvárosban. Nehéz is válogatni közöttük.
– Majd a nyári pihenőidőben. Egyáltalán, mikor volt legutóbb szabad a nyara?
– Talán kétezerhétben, de igazából akkor sem volt üres, mert végigdolgoztam a nyarat a válogatottal, csak nem kerültem be a világbajnoki keretbe. Tizenvalahány év után most először lesz időm valóban kikapcsolódni. Persze azt nem tehetem meg, hogy mondjuk két hónapig nem edzek semennyit, mert könnyen elengedném magam, inkább az aktív kikapcsolódást részesítem előnyben. Egy hónap pihenőt kaptunk, és még csak most kezdek visszatérni a megszokott formámhoz. Visszatérve a jövő nyárra: jöhet a wakeboard, a foci, no meg a horgászat! És több időt tölthetek a családommal is.
– Döntéséhez mit szóltak a szerettei?
– Ők is befolyásoltak, amikor arra jutottam, hogy egy ideig nem szerepelek a válogatottban, de nem szóltak bele, hiszen mindannyian pontosan tudják, mekkora szerelem nekem a vízilabda.
– Klubszinten hogyan tervezi a folytatást?
– Két-három évig még mindenképpen erős csapatban akarok szerepelni, nagy célokért küzdeni, jó teljesítményt nyújtani, meghatározó játékos lenni. Nyilván aztán vissza kell venni, talán keresni egy gyengébb csapatot, amelyben kevesebb edzéssel fokozatosan levezethetek, de ez még messze van, egyelőre nem akarok ezzel foglalkozni.
– Akkor térjünk át a jelenre és az Egerre, amellyel jól kezdték a Bajnokok Ligája-csoportkörét a Steaua Bucuresti ellen.
– Kicsit tartottam a mérkőzéstől, mert mindenki arról beszélt, hogy mostoha körülmények várnak minket, és azért Romániában nem mindig könnyű magyarként játszani. Ehhez képest modern uszodában meccseltünk, s bár a közönség tényleg hangos volt, semmi rosszat sem tapasztaltunk, engem kifejezetten feldobott a miliő. Ami magát a mérkőzést illeti, nem rosszul, csak tapogatózva kezdtünk, aztán az ellenfél elfáradt a harmadik-negyedik negyedre, láttam a játékosokon, hogy már nehezebben úsznak fel. Az a lényeg, hogy megszereztük a három pontot – kötelező volt, de nem mindig könnyű megoldani a kötelezőt.
– Milyen következtetést lehet levonni az első találkozóból?
– Igazából semmilyet. A csoportkör a pontgyűjtés időszaka, tudjuk, melyek azok a csapatok, amelyeket oda-vissza meg kell verni, és azok, amelyeket idehaza le kellene győzni.
– A következő ellenfél a Pro Recco lesz…
– No igen, az olaszok más kategóriát képviselnek, ellenük idehaza a pontszerzés is szép lenne. A csapatunk átalakult, de hasonló erősségű, mint a legutóbbi idényben. Az érkezők nemcsak jók, de jó fejek is, és hiszek benne, hogy a szoros meccseken ez is számíthat. Tavaly sem vártak minket döntőbe, mármint a bajnokságban, s néhányan talán ezúttal sem, de sebaj, az a dolgunk, hogy mindenkire rácáfoljunk.