Férfi vízilabda: Merész András lett a Honvéd edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.30. 12:27
Merész András lett a férfi vízilabda ob I-ben szereplő RacioNet-Honvéd vezetőedzője, akinek irányításával és az új igazolásokkal közelebb kerülne az élmezőnyhöz a fővárosi együttes.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján az utánpótlásból feljebb lépő szakember mellett a friss bajnok Ferencvárostól érkező Szirányi Balázst, az Universiade-győztes Juhász Zsoltot, a KSI utánpótlás válogatott játékosát, Kardos Alexandert, valamint a Bajnokok Ligája-címvédő Szolnoktól távozó, ex-honvédos Fülöp Bencét mutatták be. Utóbbi nem volt ott az eseményen, ugyanis még a Tisza-partiakkal készül a BL nyolcas döntőjére.Szirányi Balázst, az Universiade-győztes Juhász Zsoltot, a KSI utánpótlás válogatott játékosát, Kardos Alexandert, valamint a Bajnokok Ligája-címvédő Szolnoktól távozó, ex-honvédos Fülöp Bencét mutatták be. Utóbbi nem volt ott az eseményen, ugyanis még a Tisza-partiakkal készül a BL nyolcas döntőjére.

Székfoglalójában Merész András – aki kapitányként vb-bronzérmes és olimpiai negyedik volt a női válogatottal – elmondta, „ár-érték arányban" a hazai mezőny legjobb csapatát vette át, amellyel bravúrgyőzelmekre készülnek, azt azonban nem engedhetik majd meg maguknak, hogy egy alacsonyabban rangsorolt riválistól kikapjanak. A kerettel kapcsolatban megjegyezte, még egy centerre van szükség, két külföldi játékossal tárgyalnak.

„Nagy feladatnak gondolom, hogy olyan játékosoknak lehetek az edzője, akik közel állnak hozzám, ráadásul mindenki közül a legközelebb Szivós Márton. Egy csapat építése ott kezdődik, hogy a legjobbak, két világbajnokunk, Szivós Márton és Decker Attila maradtak, a klub és a szakosztály hozzáállását pedig jól mutatja, hogy akiket kértem, ide hozta" – mondta Merész András, aki június 16-án kezdi el a kerettel a felkészülést. A szakember kitért a háromszoros olimpiai bajnok, 40 éves Kiss Gergelyre, aki „zseniális fizikai állapotban van", s továbbra is számítanak a játékára, ősszel és tavasszal egyaránt három-négy mérkőzésen ugrik majd medencébe.

„A lehetőségeinkhez képest a mostani egy jó szezon volt, ami lehetett volna rosszabb, vagy akár jobb is. Ugyanakkor optimistán tekintünk a következő idényre, amely során az elvárás még nem a dobogó, azonban hosszú távon szeretnénk visszakerülni a hazai és nemzetközi élvonalba" – mondta a hetedik helyről Gergely István, olimpiai bajnok kapus, a klub ügyvezető elnöke, arra utalva, hogy 2004-ben Euroligát nyert a Honvéd.

Steinmetz Barnabás, a szakosztály vezetője megjegyezte, bízik benne, hogy az újak gyorsan beilleszkednek majd, egy agilis, egymásért küzdeni tudó társaságra van szükség, amely az elitcsapatokhoz közel tud kerülni, a hozzá közelállókat pedig tudatos munkával maga mögé utasítja.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Stabilizálná játékát a BVSC

Vízilabda
2025.02.17. 11:39

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Háromszor annyi gólt dobott az FTC, mint a Kaposvár

Vízilabda
2025.02.14. 20:51

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35

A Vasas könnyedén verte meg a Szegedet a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.12. 13:39

Vízilabda ob I: a Kaposvár Debrecenben nyert, a címvédő Ferencváros legyőzte a Szentest

Vízilabda
2025.02.08. 14:40

Vízilabda ob I: továbbra is százszázalékos az FTC

Vízilabda
2025.02.01. 13:40
Ezek is érdekelhetik