Märcz Tamás: Jó katonáink vannak, akikben buzog a tettvágy

– „Ennek a csapatnak olimpiai bajnoknak kell lennie, az Európa-bajnokság pedig állomás, amelyen mindegyik játékosunk nyerni akar” – hangzott el öntől az Eb előtti hazai sajtótájékoztatón. Úgy tetszett, mintha mindenképpen ki akarná mondani ezt.
– Menet közben jutott eszembe, hogy folyamatosan célokat tűznek ki a játékosok elé, aztán az olimpiától visszatekintve feledésbe merülnek a különböző címek, amelyeket a válogatott szerez a négy év alatt. Akkor az olimpia felé menet se feledjük el, hogy nekik is az a legfontosabb, de minden világeseményt a magukénak éreznek. Azért volt fontos kimondani ezt, hogy mindenkinek a fejében legyen: ne rövid távon gondolkodjék! Sokkal nagyobb a realitása annak, hogy az elkövetkező időszakban alakul a játékosokból igazán jó gárda, nem mintha nem lenne meg bennük már most a lehetőség. Jó, hogy a fiúk nem kishitűek, hanem az asztalra csapnak, és mindent azonnal akarnak, de azért ne feledjük, hogy hosszabb folyamatban vagyunk benne, amelynek egyik állomása Barcelona.

– És mennyire lehet türelmesnek lenni, a csapatépítés jegyében kezelni tudni az esetlegesen gyengébb eredményeket?
– Alapvetően türelmes vagyok, és annak is kell lennem ebben a helyzetben, mindazonáltal az utóbbi két év két fontos világeseményén két ezüstöt szállítottunk. Nekem a legfontosabb, hogy bárkivel bármilyen harcot vívunk, ugyanazt a határtalan hitet, akaratot és a célok soha fel nem adását lássam a játékosaimon. Természetesen mint edző akkor leszek elégedett, ha megvalósítjuk, amit elterveztünk, és minél többször győzni tudunk.

– A közvéleménynek ez nem mindig elég, a sportbarátok szemében a magyar vízilabda egyenlő az arannyal, az érmekkel.
– A magyar vízilabda a jelentős nemzetközi teljesítménnyel és színvonallal egyenlő, ami gyakran arany és érem. A közvélemény persze maximalista, a tradíciók, a korábbi sikerkorszakok a legmagasabb elvárást támasztják a csapattal szemben. A szakma reálisabb, jobban látja a jelenlegi kiegyensúlyozott nemzetközi viszonyokat, ami nemcsak a férfimezőnyre igaz, hanem az utánpótlásra és a nőkre is. Régen egyébként azt vetették a szemünkre, a vízilabdában könnyű eredményeket elérni, mert „három csapat játssza a világon”. Ezen már túljutottunk, nyolc-kilenc csapat közül kerülnek ki az érmesek, mégis szereztünk tavaly világbajnoki, az idén pedig világligaezüstöt. Ráadásul úgy, hogy újra és újra össze kell rakni a csapatot. Biztosan lesznek olyan események, amelyeken nem lesz csúcson a csapat, de sokat dolgozunk, fejlődünk, és dolgozik az utánpótlás is, ami hosszú távon visszavezetheti a magyar vízilabdát a csúcsra. A mostani generáció is igyekszik bizonyítani, hogy jó játékosok alkotják, és képes a nagyon jónak mondott, kifutó generáció tagjainak helyébe lépni. Még úgy is, hogy a válogatottban nagy szerepet kapó vízilabdázók a klubjukban olykor háttérbe szorulnak. Fontos, hogy a teljesítményük meggyőzze a klubedzőket, hogy bátran játszassák őket, mert a jelenleginél többre vannak hivatva.

– Mennyire kell a mellőzött játékosokat felépíteni a válogatottban?
– Sokat harcolok azért, hogy a magyar játékosok nagyobb szerephez jussanak a klubokban, hiszen sokszor hasonló vagy valamivel jobb képességű külföldiek veszik el a lehetőséget előlük, de mindent nem irányíthatok. Az én feladatom, hogy a rendelkezésre állókból jó válogatottat alkossak. Ugyanakkor tény, hogy van olyan pólós, aki az elmúlt három-négy hétben több tétmeccset játszott, mint a klubjában az egész idényben. Úgy látszik, azt hisszük, hogy a szomszéd fűje zöldebb, holott ha körülnézünk, akkor észrevesszük, egészen jó a mi kertünkben is, főleg, ha gondozzuk.

– Már másodszor kell csapatot építenie. Mennyiben más ez, mint tavaly, a világbajnokság előtt?
– Érdekes játék volt a 2017-es év, hiszen jobban bíztam a több nagy csatát megélt játékosokban, s noha nem volt idő az évközi munkára, az öt-hat hetes felkészülés alatt szépen fel lehetett építeni mindent. Most másként zajlott. Fiatal csapatba vetettem a bizalmamat, amelynek sokkal nagyobb a teherbíró-képessége, és a játékosok jelentős része kiéhezett a játékra. A másik részük viszont rengeteget játszott, ők szinte a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjéről estek be a válogatottba, a formában tartásuk is érdekes edzői feladat volt. Az idén több lehetőségünk volt az évközi munkára, a kiválasztás gyakorlatilag már az augusztusi universiadéval elkezdődött, amelyen láthattam, kivel indulhatunk el az Európa-bajnokságra, de mondhatom azt is, az olimpiára vezető úton. Kevés idő jutott a felkészülésre, épp ezért éles tétmeccseket szerveztünk, sok tornán indultunk, hogy minél jobban összeszokjunk.

– Milyen edző kell egy ennyire vegyes társaság mellé? Vezérnek, keménynek, olykor megengedőnek kell lennie?
– Mindig olyannak, amit az adott szituáció megkövetel, de a határozottság a legfontosabb. Több fiatal is a kemény bánásmódhoz szokott, ami nem is baj. Remek szellemiségű gárda, szívesen edzenek, sokat is. Jó katonák, akikben buzog a tettvágy, és arra mennek, amerre kérem.

– Van mód az improvizálásra?
– Nagyon egyszerűre kellett húzni a vonalakat, mert a klubokban is viszonylag egyszerű taktikai elemeket használnak a játékosok. Nincsenek hozzászokva, hogy túl bonyolult helyzetekbe kerüljenek, viszonylag kicsi a taktikai repertoár, de két év alatt sokat lehet ezen javítani, éppen ezért óvatosnak kell lenni az újításokkal. Ami pozitív: fegyelmezettek a játékosok, végrehajtják, amit kérek, és általában ilyenkor nem is marad el az eredmény.

– Beszéltünk a felkészülés és a csapatépítés kihívásairól, az erőviszonyok változásáról - mindent összegezve mire lehet képes a válogatott Barcelonában?
– A realitás, hogy a csapat már azzal jól teljesít, ha bejut a négy közé, és éremért játszik, de én sem tudok úgy belevágni valamibe, hogy kerüljünk a négybe…

– A magyar pólósok magyar kapitánya csak a legmagasabbra teheti a mércét…
– Pontosan. Bárki ellen képesek vagyunk győzni, ám nem realitás tízből tízszer bárkit felülmúlni. Láttuk a világligában a horvátok vagy a montenegróiak ellenében, hogy egy adott meccsen mire lehetünk képesek, sőt a zágrábi győzelmünkkor is bebizonyosodott, hogy van potenciál a csapatban. Az áprilisi Európa-kupa óta fejlődött a csapat, hiszen ott még nagyon kellemetlen vereségekbe futottunk bele. Egyre nagyobb az együttes tartása, senkitől sem ijed meg, és a legutóbbi idők teljesítménye alapján azt gondolom, az olaszok sem szállnak vízbe ellenünk nyugodtan.