Férfi vízi ob I: Szivós Márton lesz a Honvéd vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2020.02.27. 12:59
null
Szivós Márton ezt az idényt még végigjátssza (Fotó: Török Attila)
„Már megállapodtunk abban, hogy az új idényben Szivós Márton lesz a Honvéd vezetőedzője” – közölte a Budapesti Honvéd férfi ob I-es vízilabdacsapatának mostani trénere, Merész András a Digi Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.


A televízió nyilvánossága előtt jelentette be utódját Merész András, a Budapesti Honvéd SE férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. A gárda a B-csoport harmadik helyén, azaz felsőházi folytatást érő pozícióban áll.

„Már megállapodtunk abban, hogy a következő idénytől Szivós Márton lesz a Honvéd vezetőedzője – árulta el a szakember a Digi Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. – Amikor szerződést kötöttem a Honvéddal, már akkor az volt a megállapodás, hogy két-három évig leszek, közben pedig Marcit kineveljük elsőosztályú edzővé. Közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy nincs létjogosultsága ennek, hogy hol játszik, hol a kispadon van. Ezt az évasdot végigjátssza, de már megállapodtunk, hogy ősztől ő lesz a vezetőedző, Derekas Szilárd megmarad másodedzőnek, én pedig szakmai igazgató leszek.”

Merész meggyőződéssel mondta, hogy Szivós alkalmas a feladatra, szeretnék „felépíteni” őt, és mint jóbarátja is szeretné, ha sikeres lenne a kispadon is.

Természetesen a főszereplőt, a 2013-ban világbajnok, egyébként világliga- és Bajnokok Ligája-győztes, ötszörös magyar és egyszeres olasz bajnok, négyszeres hazai és egyszeres itáliai kupagyőztest is megszólaltattuk.

„Jó érzés, egyfajta keretet ad a karrieremnek, hogy Merész Bandi volt a nevelőedzőm és nála is fejezem be – mondta Szivós. – Az idény végén természetesen visszavonulok, mert ezen a szinten egyszerre nem lehet edzőnek is és játékosnak is lenni. A klubnál remek munka folyik, s természetesen gondolkodom a következő szezonon is, de számomra még prioritást élvez, hogy játékosként segítsem az együttest.”

Merésszel kapcsolatban a 38 éves Szivós elmondta, a szakember rengeteget segít neki, biztatja, s tanítgatja: „Furcsa érzések kavarognak bennem, mert egyfelől valami véget ér, valami pedig elkezdődik majd. Szerencsésnek tartom magam, mert remek edzőkkel és játékostársakkal dolgozhattam együtt pályafutásom során, akiktől sok mindent tanulhattam és hatással voltak karrieremre. Edzőim közül pályafutásomra a legnagyobb hatással mégis Dömötör Zoltán, Merész András és Benedek Tibor hatottak. A mindannyiuk által megszerzett tudást és tanultakat remélem jól fogom majd kamatoztatni edzői karrierem során.”

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Stabilizálná játékát a BVSC

Vízilabda
2025.02.17. 11:39

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Háromszor annyi gólt dobott az FTC, mint a Kaposvár

Vízilabda
2025.02.14. 20:51

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35

A Vasas könnyedén verte meg a Szegedet a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.12. 13:39

Vízilabda ob I: a Kaposvár Debrecenben nyert, a címvédő Ferencváros legyőzte a Szentest

Vízilabda
2025.02.08. 14:40

Vízilabda ob I: továbbra is százszázalékos az FTC

Vízilabda
2025.02.01. 13:40
Ezek is érdekelhetik