Vízilabda: Kemény Fecsó 90 éves!

KEMÉNY FERENC LEGENDA a magyar sportban. Hogy melyik? Csak egy van, az olimpiai mozgalom alapító atyja, aki a másikra gondol, az rögtön törölje emlékezetéből a nevet.

Ő ugyanis Fecsó. Na jó, Fecsó bá vagy Kemény Fecsó – kinek-kinek életkora és mentalitása szerint. Névrokonához annyi köze van, hogy az olimpiák is kellettek, hogy a póló utánpótlás-nevelésének fejedelme legyen.

Fecsó bá ma 90 esztendős. Megtisztelt azzal, hogy sokat tanulhattam tőle, ám csak visszafogottan említem, mert hiába van bennem rengeteg, amit tőle kaptam, csak igyekezhettem, hogy kövessem. Nem bánt, így természetes, a fák nem nőnek az égig.

Ha emlegetik, rendre a Kásás Tamás fémjelezte korosztályt veszik elő – 1995, Dunkerque, világverő ifjak, tessék megnézni a 2000 és 2008 közötti esztendők olimpiai bajnokcsapatának (történetesen: Magyarország) névsorát; én nem teszem, mert terjedelem is van a világon.

Véletlenek persze nincsenek. Ha tőlem kérdezik, mi ugrik be először Fecsó báról, nekem a régi Szőnyi úti uszoda műugrómedencéje, ahol hajnaltól egymást követték a serdülőmeccsek, s az októberi reggeli ködben a torony tövének támaszkodik egy úr, aki figyeli az egészen kicsiket. Igen, „a” Fecsó, aki mindenkit látni akart, aki csak vízbe ugrott, és labdáért nyúlt mifelénk. Megjegyzem, akkor már parancsnok volt az ifjaknál, küldhette volna valamelyik adjutánsát is, de nem. Neki kellett őket látnia. Kellett – ez jött belülről.

Klasszikus mondásait szívesen idézgetik poénkodók, pedig nem viccesek, hanem szellemesek, a mosoly után gondolkodást érdemelnek. Mert okkal mondta, hogy „Majd hívjatok fel, ha egy olyan lövésből gól lesz, amelyik nem megy kapura”, az is igaz, hogy „A kapus lábbal tapos, kézzel véd. Lehet fordítva is, de az már műúszás”, még a legtöbbet idézett, az „Akinél nincs a labda, az ne lőjön!” is. Ha valaki veszi a fáradságot, és igyekszik mögéjük látni, az a póló alapigazságaira lelhet, aki nem, annak marad a jókedv.

Hatvanadik születésnapján, 1992-ben Bányai Béla (Bp., Egészségház u. 26.) levelet írt lapunknak, benne: „A hatvanas évek közepén a MÁV Adatfeldolgozó Főnökségénél Kemény mérnök a főnököm volt. Az adatfeldolgozó kispályás focicsapatában, amely az I. kerületi bajnokságban szerepelt, évekig játszottam együtt Fecsóval. Szeretett főnökömnek hivatalos kiküldetés miatt egyszer Szombathelyre kellett utaznia. Ha gyorsvonattal utazik vissza, lekési mérkőzésünk kezdetét, ha a korai személlyel, akkor sokkal tovább utazik, de időben érkezik. Az utóbbit választotta. Ennyire szerette a focit. Imádott cselezni, még jobban gólt rúgni, és nagyon utált veszíteni.”

Mérnök úr, helyben vagyunk!

„Bis hundert und zwanzig!”