Férfi vízi ob I: bejelentették a Szolnok új vezetőedzőjét

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 16:58
null
Hangay Zoltán lesz a Szolnoki Dózsa vezetőedzője (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
Hangay Zoltán lesz a férfi vízilabda ob I-ben szereplő Szolnoki Dózsa vezetőedzője – jelentette be Kovács István, a klub szakmai igazgatója hétfőn az M4 Sport Sporthíradó című műsorában.

 

„Negyedik éve dolgozott Zsivko Gocics mellett, bízom benne, hogy azt a munkát fogja folytatni, amit elődje. A következő szezonnak csak magyar játékosokkal szeretnénk nekivágni, és olyan fiatalokat szeretnénk beépíteni, akik később a magyar válogatottban is szerephez juthatnak” – mondta Kovács István, aki az érkezők sorában megemlítette Pásztor Mátyás, a távozóknál pedig Angyal Dániel nevét.

A Szolnok címvédőként, de jelentősen meggyengült kerettel vágott neki az elmúlt idénynek, a Magyar Kupában ezüstérmet nyert, a bajnokságban viszont elbukta a bronzcsatát a Vasassal szemben. Kovács István megjegyezte, előbbi a várakozásokon felüli eredmény volt, a bajnokságban pedig alapvetően a négy közé kerülés volt a cél.

A Tisza-parti együttestől az idény végén távozott a szerb Zsivko Gocics.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: szétlövés döntött a Vasas és a Szolnok rangadóján, a Honvéd simán megverte az OSC-t

Vízilabda
2025.03.14. 21:18

Fontos meccset nyert az Eger a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.03.14. 14:34

Már az első negyedben eldöntötte a BVSC elleni meccsét az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.03.13. 19:38

Férfi vízilabda ob I: a Vasas megnyerte az OSC elleni rangadót

Vízilabda
2025.03.08. 19:58

Férfi vízilabda ob I: fölényes BVSC-siker Debrecenben

Vízilabda
2025.03.08. 12:54

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
2025.03.05. 21:30

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29

Stabilizálná játékát a BVSC

Vízilabda
2025.02.17. 11:39
Ezek is érdekelhetik