Férfi vízi Eb: a szerbek ötméterespárbajra kényszerültek Hollandia ellen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 14:52
null
A németek Máltát legyőzve végeztek a 13. helyen (Fotó: LEN – European Aquatics/Fb)
Szlovénia legyőzésével Szlovákia a 15., Málta elleni sikerével Németország a 13. helyen zárta a Splitben zajló férfi vízilabda Európa-bajnokságot. A 9. helyért rendezett helyosztón a románok ötméteresekkel győzték le Izraelt, míg Szerbia megszenvedett Hollandiával, de ötméterespárbajban legyőzte a németalföldieket.

A mieink mögött a csoport második helyén végző szerbek bár a kvartettben simán legyőzték a két másik ellenfelet, Izraelt és Szlovéniát, a mieink elleni 16–7-es vereség után sem tudtak javítani, s a nyolcaddöntőben 10–9-es vereséget szenvedtek a franciáktól, így csak a 9–12. helyért rendezett osztályozón voltak érdekeltek.

Ennek első elődöntőjében a románok végig kiélezett mérkőzésen ötméterespárbajban győzték le Izraelt. A másik ágon Szerbia a nagyszünetben három góllal vezetett Hollandia ellen, de a németalföldiek a harmadik negyedben ledolgozták hátrányukat, a 6–6-os állást pedig a negyedik negyed végéig megtartották, így ebben az elődöntőben is ötméteresek döntöttek.

A párbajban a hollandok hibáztak többet, így a románok Szerbiával játszanak a 9. helyért, míg Izrael a hollandokkal csap össze a 11. helyért.

VÍZILABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, SPLIT
FÉRFIAK
15. helyért

Szlovákia–Szlovénia 11–5 (3–2, 3–1, 2–2, 3–0)
13. helyért
Németország–Málta 14–11 (3–3, 3–1, 3–5, 5–2)
9–12. helyért, elődöntő
Románia–Izrael 8–8 – ötméteresekkel 3–2(2–2, 2–2, 2–2, 2–2)
Hollandia–Szerbia 6–6 – ötméteresekkel: 5–6 (1–2, 1–3, 4–1, 0–0)

KÉSŐBB
NEGYEDDÖNTŐ

15.00: Magyarország–Montenegró (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.30: Horvátország–Grúzia
19.00: Spanyolország–Görögország
20.30: Olaszország–Franciaország

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Fontos visszajelzéseket kaptunk

Vízilabda
18 órája

Spanyol győzelemmel ért véget a férfi vízilabda-világkupa

Vízilabda
2025.04.13. 21:57

Férfi vízilabda-vk: Nehéz lesz legyőzni minket – Álvaro Granados 

Vízilabda
2025.04.13. 16:59

Férfi vízi vk: magyar–görög és spanyol–horvát elődöntőt rendeznek

Vízilabda
2025.04.11. 23:14

Magabiztos siker a rajton, négy között a férfi vízilabda-válogatott a világkupa szuperdöntőjében

Vízilabda
2025.04.11. 17:22

Burián Gergely: Magunknak akartunk bizonyítani a Ferencváros ellen

Vízilabda
2025.04.04. 07:19

Még nincs ott a vízilabda BL négyes döntőjében a Fradi

Vízilabda
2025.04.01. 22:05

Különválik a férfi és a női mezőny a vízilabda Eb-ken

Vízilabda
2025.03.31. 19:14
Ezek is érdekelhetik