Férfi vízi BL-selejtező: kikapott az OSC Újbuda

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 22:20
null
Kikapott az OSC Újbuda (Fotó: Észak-Magyarország, archív)
Az OSC Újbuda 10–7-re kikapott a francia EN Tourcoing csapatától a férfi vízlabda BL-selejtezőtorna második napján.

 

A közepe rendben volt – csak éppen az első és az utolsó negyedben alig sikerült valami az OSC-nek a Bajnokok Ligája C jelű selejtezőtornáján a Tourcoing ellen. Az újbudaiak álmosan kezdték a mérkőzést, és gyorsan kétgólos hátrányba is kerültek az összeállítása alapján inkább délszláv, mint francia együttessel szemben. A második negyedben már alakult a játék, a harmadik szakaszban pedig kifejezetten pofás lett a teljesítmény, ekkor Angyal Dániel vezérletével sikerült a kétgólos hátrányból kétgólos előnyt varázsolni – úgy tűnt, az OSC simán behúzza a meccset.

A következő csaknem 12 percben azonban egyszer sem talált be a kapuba a magyar csapat, a franciák köszönték szépen, sorozatban lőttek ötöt, így 10–7-re győztek. Az OSC még így is kiharcolhatja a továbbjutást, mi több, még csoportelső is lehet, ehhez vasárnap győznie kell a házigazda Kotor ellen.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
C-CSOPORT (Kotor)
Tourcoin (francia)–Genesys OSC 10–7 (3–1, 2–3, 3–3, 2–0)

Legfrissebb hírek

Százszázalékosan zárta az alapszakaszt a Ferencváros a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.03.29. 12:42

Könnyedén nyert Nagyváradon, továbbra is veretlen a BL-ben az FTC

Vízilabda
2025.03.19. 21:16

Nagyváradon kerülne még közelebb Vallettához az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.03.19. 08:38

Férfi vízilabda ob I: szétlövés döntött a Vasas és a Szolnok rangadóján, a Honvéd simán megverte az OSC-t

Vízilabda
2025.03.14. 21:18

Férfi vízilabda ob I: a Vasas megnyerte az OSC elleni rangadót

Vízilabda
2025.03.08. 19:58

Parázs meccsel folytatódik a Fradi BL-szereplése a spanyol Barceloneta ellen

Vízilabda
2025.02.05. 10:31

Férfi vízilabda: magyaros ellenfelekkel is találkozik a Ferencváros a BL folytatásában

Vízilabda
2024.12.11. 13:11

Ismét kikapott, csoportja negyedik helyén zárt a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2024.12.03. 21:29
Ezek is érdekelhetik