Vizes vb: a spanyolok lesznek a hollandok ellenfelei a döntőben

Vágólapra másolva!
2023.07.26. 12:58
null
Holland öröm (Fotó: AFP)
Az Európa-bajnok spanyol válogatott lesz a hollandok ellenfele a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság női vízilabdatornájának fináléjában, miután a szerdai elődöntőben 12–10-re legyőzte az ausztrál csapatot.

 

A tavalyi, margitszigeti bronzcsata visszavágójának sokkal nagyobb tétje volt, mint a biztos éremszerzés, ugyanis a döntőbe jutás olimpiai kvótát is ért az egy év múlva rajtoló párizsi ötkarikás játékokra.

Egy évvel ezelőtt a hollandok nagy fordítással diadalmaskodtak, most viszont remekül kezdték az összecsapást, a második negyed elejére 5–2-re elhúztak. A nagy fordítás most is benne volt a mérkőzésben, mert a rivális egyenlített, azonban a vezetést egyszer sem tudta megszerezni, így a remek védekezést bemutató Hollandia jutott be a döntőbe.

A hollandok 1991 után másodszor lehetnek világbajnokok, amennyiben pénteken felülmúlják az ausztrál–spanyol elődöntő továbbjutóját.

A 2013-ban világbajnok európai együttes az első negyedben 5–2-re elhúzott, és előnyét végig taktikusan megőrizve diadalmaskodott.

A legutóbbi két Eb-n aranyérmes, Tokióban olimpiai ezüstérmes spanyolok negyedszer játszhatnak vb-döntőt, 2017-ben és 2019-ben egyaránt a második helyen zártak.

A két finalista válogatott kvótát szerzett a pontosan egy év múlva rajtoló párizsi olimpiára.

VIZES VB
NŐI VÍZILABDATORNA, ELŐDÖNTŐ
Hollandia–Olaszország 9–8
(4–2, 2–3, 2–2, 1–1)
Spanyolország–Ausztrália 12–10
(5–2, 3–4, 2–2, 2–2)

KORÁBBAN
AZ 5–8. HELYÉRT
Egyesült Államok–Kanada 16–4
(5–1, 2–1, 6–1, 3–1)
Magyarország–Görögország 10–9 (2–1, 2–2, 5–4, 1–2)

A 9. HELYÉRT
Franciaország–Izrael 11–7
(3–2, 4–1, 4–1, 0–3)
A 11. HELYÉRT
Új-Zéland–Dél-afrikai Köztársaság 25–6
(7–0, 6–3, 6–1, 6–2)

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Nem okoz problémát, hogy felvegyem a ritmust

Vízilabda
2025.04.17. 09:28

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08

Női vízi ob I: Szeged elleni sikerével egy győzelemre a 7. helytől a Szentes

Vízilabda
2025.04.10. 21:18

Tizenkét csapatos lesz a női vízilabdatorna a Los Angeles-i olimpián

Vízilabda
2025.04.09. 22:16

Baksa Vanda szerint az ob I finálérája nem kell pluszmotiváció

Vízilabda
2025.04.04. 10:17

Idén is összejött az UVSE–FTC álomdöntő a női vízilabda OB I-ben

Vízilabda
2025.04.02. 20:23

Különválik a férfi és a női mezőny a vízilabda Eb-ken

Vízilabda
2025.03.31. 19:14

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
2025.03.29. 10:58
Ezek is érdekelhetik