Ekler Zsombor: Közel voltunk teljesítőképességünk határához, mégiscsak tizenhat gólt lőttünk a Reccónak

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 06:35
Ekler Zsomborék hétvégéjét megkoronázta a Recco elleni bravúr (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjéből csoportelsőként továbbjutó BVSC fiatal ásza, a budapesti tornán ihletett formában játszó Ekler Zsombor a döntőig szeretne menetelni a zuglóiakkal.

FELPEZSDÜLT AZ EKLER CSALÁD ÉLETE az elmúlt hónapokban. Miközben Luca a párizsi paralimpiára készült (távolugrásban megvédte címét), a vízilabdázó fivérek útjai szétváltak: Bende­gúz maradt a Honvédban, Zsombor viszont a BVSC játékosa lett. A szintén nyáron érkező Varga Dániel irányításával újjáalakuló zuglóiak már az idény elején ragyogó formába lendültek, a Bajnokok Ligájában karnyújtásnyira voltak a főtáblától, a hétvégi Eurokupa-selejtezőből pedig hibátlanul jutottak tovább. Az első számú gólfelelős, Ekler Zsombor neve mellé a három mérkőzésen összesen tizenöt strigulát húztunk, sokat tett azért, hogy csapata folytathassa szereplését a nemzetközi porondon.

„Örülök, hogy éltem a lehetőséggel, de ne felejtsük el, hogy a csapattársaimnak és Varga Dani bizalmának is köszönhető a jó teljesítményem – mondta lapunknak Ekler Zsombor, aki szerdán tölti be a 21. életévét. – Már a Bajnokok Ligája selejtezőjére is jó hangulatban utaztunk, megvolt a varázsa, hogy négy napot együtt töltöttünk Szerbiában, szerintem sokat fejlődtünk. Persze az lett volna az igazi, ha a továbbjutás is sikerül, de levontuk a tanulságokat, és hazai medencében, az Eurokupa-selejtezőben megmutattuk, mire vagyunk képesek.”

Ekler Zsombor szerint meccsről meccsre jobban játszott a BVSC, amit az eredmények is tükröznek: a spanyol Terrassát három, a horvát Primorje Rijekát négy, az olasz Pro Reccót öt góllal győzték le. Az első két sikerrel biztossá vált a továbbjutás, mégis az szólt a legnagyobbat, hogy a BL előző négy kiírásából hármat megnyerő Reccót is felülmúlta Varga Dániel együttese. A képet némileg árnyalja, hogy az olasz sztárklub a nyáron csődközelbe került: néhány légiós távozott, a klasszisok többsége viszont maradt.

„Az utolsó győzelmünk megkoronázta a hétvégét – hangsúlyozta Ekler Zsombor, aki csapata hozzáállását is méltatta. – Ritkán játszhatunk a Recco ellen, fűtött minket a bizonyítási vágy, de nem úgy tekintettünk a mérkőzésre, hogy mindenáron nyernünk kell. Úgy voltunk vele, mutassa meg az ellenfél, jobb nálunk, mi csak arra törekedtünk, hogy a saját tudásunkhoz képest a legtöbbet hozzuk ki magunkból.”

Kívülről úgy tűnt, sikerült – Ekler Zsombor szerint a medencében is így érződött.

„Közel voltunk teljesítőképességünk határához, mégiscsak tizenhat gólt lőttünk a Reccónak, és hátul is megvoltak a védések, blokkok, labdaszerzések – ecsetelte Ekler, akit a célokról is kérdeztünk, elvégre mostantól a hazai sorozatok mellett az Eurokupa csoportkörére is készülhet a BVSC. – Természetesen szeretnénk minél tovább menetelni, jó lenne döntőt játszani, de a főtáblán sem lesz egyszerű dolgunk, az első kör után a BL-ből kieső csapatok is csatlakoznak.”

Ekler Zsombor testvére, Bendegúz is szerepelhet a második számú nemzetközi sorozat csoportkörében, de egymás ellen csak a bajnokságban játszanak, mert a három főtáblás csapatunk, a BVSC, a Honvéd és a Szolnok elkerülte egymást. A zuglóiakra görög túrák várnak, a Vuliagmeni és a Panioniosz mellett az olasz Ortigia lesz az ellenfelük, a Honvéd kiegyenlített kvartettbe került, míg a Tisza-partiakat a Reccóval is összesorsolták – az FTC elleni BL-döntő és a hétvégi Eurokupa-selejtező után aligha legyintenek magyar ellenfeleikre az olaszok.

EUROKUPA, FÉRFIAK, CSOPORTKÖR
A-csoport: Brescia (olasz), Jug Dubrovnik (horvát), Strasbourg (francia), Apollon Szmirnisz (görög)
B-csoport: Panioniosz (görög), Ortigia (olasz), BVSC-MANNA ABC, Vuliagmeni (görög)
C-csoport: Pro Recco (olasz), SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER, Duisburg (német), Mladost Zagreb (horvát)
D-csoport: Panathinaikosz (görög), Sabac (szerb), Barcelona (spanyol), ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD


VARGA Dániel, a BVSC edzője: – A továbbjutás volt a legfontosabb célunk, amit teljesítettünk, szóval úgy voltunk vele, ebben a nagyszerű lelkiállapotban próbáljuk meg legyőzni a Reccót is – nagy önbizalmat adhat az idényre, hogy sikerült. A győzelmek összekovácsolják a csapatot, de az elmúlt hétvégén azt is láttuk, hol vagyunk törékenyek. Az Eurokupa-selejtező jó visszajelzés, hogy min kell még dolgoznunk, de ezzel együtt is maximálisan elégedett vagyok a játékkal, az eredményekkel és a hozzáállással. Külön kiemelném a közönségünket, remélem, sokszor lesz részünk ilyen hangulatban az idény során.


Hangay Zoltán: Két lábbal a földön kell maradnunk

Öt magyar csapat lesz európai kupasorozat főtábláján a férfiaknál, az FTC és a Vasas a Bajnokok Ligája, a BVSC, a Honvéd és a Szolnok az Eurokupa csoportkörében ugrik medencébe. A Tisza-partiak a zuglóiakhoz hasonlóan megnyerték selejtezős csoportjukat, sorrendben a német Spandaut, a görög Panionioszt és a spanyol Tenerifét győzték le Athénban.

„Mindhárom meccsen küzdöttek és jól is játszottak a fiúk – értékelt Hangay Zoltán, a Szolnok edzője. – Örülünk a csoportelsőségnek, és annak is, hogy előtte a Magyar Kupában bejutottunk a nyolc közé, a bajnoki rajton pedig simán nyertünk Egerben. Viszont ezek még csak »részeredmények«, vagyis két lábbal a földön kell maradnunk.”

A három győzelemmel és egy vereséggel főtáblára jutó Honvéd edzője, Szivós Márton hangsúlyozta, sok tekintetben kell fejlődnie csapatának, de az irány jó, azon az úton haladnak tovább, amelyen elindultak.

Hangay Zoltán (Fotó: Földi Imre)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik