Az FTC szétlövéssel kikapott; ötödször is vereséget szenvedett a Dunaújváros és a BVSC a női vízi BL-ben

Vágólapra másolva!
2025.02.15. 21:33
Újra kikapott a Dunaújváros (Fotó: Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület/Facebook)
A továbbjutási reményeit már korábban elveszítő Dunaújváros 12–9-re kikapott görög vendégétől, a Vuliagmenitől a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában, így továbbra is győzelem nélkül áll. A BVSC szintén az ötödik mérkőzésén az ötödik vereségét szenvedte el, négyesében változatlanul az utolsó helyen áll, míg a harmadik helyezett UVSE 14–11-re kikapott a spanyol Sant Andreu vendégeként. A B-csoportban az éllovas FTC szétlövéssel kikapott spanyol vendégétől, a második helyen álló CN Matarótól.

A vendégek lőtték az első három gólt, ám lassan összeállt a hazai védelem, és a második negyed végén már a Dunaújváros vezetett 5–4-re. A folytatásban megint a Vuliagmeni játszott jobban, és 6–6 után sorozatban dobott három góllal faképnél hagyta riválisát. Bár egyszer a hazaiak felzárkóztak 9–8-ra, innen újból ellépett a görög alakulat, amely így továbbra is harcban van a csoportelsőségért a spanyol Sabadell együttesével.

A BVSC-vel szemben a hazai együttes gyorsan elhúzott két góllal, s előnyét tartotta a nagyszünetig. A harmadik negyedtől aztán egyre növelte a különbséget az olasz alakulat, amely 9–3-ra ment el ebben a nyolc percben, és végül roppant könnyedén, 11 góllal nyert. A vasutascsapat negyedik találata a záró játékrész közepén, 11–3-nál esett.

A barcelonai mérkőzésen az UVSE hamar hátrányba került, mi több: a hazaiak két negyed alatt négygólos előnyre tettek szert (7–3). A folytatásban azonban az UVSE magára talált, 8–8-nál utolérte a spanyol együttest, amely azonban a hajrát jobban bírta, s végül három góllal nyert.

Az FTC a 2–1-es vezetés után hátrányba került, és folyamatosan kapaszkodott. A harmadik negyedben a Mataró két góllal is vezetett, és négy perccel a meccs vége előtt is 8–10 állt az eredményjelzőn. A végjátékban Vályi Vanda két találatával egyenlített a Ferencváros, amely azonban a szétlövés során háromszor is hibázott, így a spanyol csapat örülhetett a végén. 

Az UVSE, a BVSC és a Dunaújváros nem juthat tovább, az FTC viszont már korábban biztosította negyeddöntős részvételét. A négy csoportból az első két-két helyezett folytathatja a legjobb nyolc között.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Dunaújvárosi FVE–Vuliagmeni (görög) 9–12 (1–3, 4–1, 2–5, 2–3)
A Dunaújváros gólszerzői: Garda, Dobi 2-2, Kardos, Mahieu, Horváth, Kacimpri, Sümegi 1-1
A csoport állása: 1. Sabadell (spanyol) 15 pont, 2. Vuliagmeni 12, 3. Terrassa (spanyol) 2, 4. Dunaújváros 1

B-CSOPORT
FTC-Telekom Waterpolo–CN Mataró (spanyol) 10–10 (4–4, 1–2, 1–2, 4–2) – szétlövéssel 3–4
Az FTC gólszerzői: Vályi V. 4, E. Plevritu 3, Fekete F., Gurisatti, Leimeter 1-1
A csoport állása: 1. FTC 13 pont, 2. Mataró 11, 3. Polar Bears (holland) 3, 4. Padova (olasz) 3

D-CSOPORT
Orizzonte Catania (olasz)–BVSC-Manna ABC 15–4 (2–0, 3–3, 4–0, 6–1)
A BVSC gólszerzői: Mészáros-Farkas, Kolarova, Petik, Dömsödi 1-1
Sant Andreu (spanyol)–UVSE Helia-D 14–11 (4–2, 3–1, 3–5, 4–3)
Az UVSE gólszerzői: Faragó, Szegedi 2-2, Hajdú, Lendvay, Mácsai, Aubéli, Peresztegi-Nagy, Alaksza, Baksa 1-1
A csoport állása: 1. Sant Andreu 15 pont, 2. Catania 12, 3. UVSE 3, 4. BVSC 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik