Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

2025.10.03. 13:00
null
Vogel Somának nagy fájdalmai voltak (Fotó: Árvai Károly)
Rendkívül érzelemdúsan élte meg Vogel Soma világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes vízilabdakapus azokat a pillanatokat, amikor a nyáron egy speciális injekciós kezelést követően szinte egyetlen pillanat alatt megszűnt a fájdalma, amely miatt előzetesen arra lehetett számítani, hogy műtétre és akár féléves kényszerpihenőre lesz szüksége.

„Amikor az injekció megtette a hatását, egyszer csak elmúlt a fájdalom, és visszajött a régi mozgástartomány. Hirtelen lepergett előttem az, hogy milyen hosszú és fájdalmas időszakot úszhattam meg ezzel. Az első gondolatom az olimpia volt, hiszen vannak még nagy terveim, és szeretnék egy szép hosszú karriert” – nyilatkozott az MTI-nek a Bajnokok Ligájában címvédő FTC-Telekom Waterpolo kapusa.

A 28 éves Vogel Soma elmondta, nem egy konkrét, külső hatásból eredő sérülésről van szó, hanem arról, hogy a fiatalkori túlterheltség, a „nem emberi csípőnek való taposómozgás” és talán a genetika együttesen juttatta el egy olyan állapotba, amitől a testrész folyamatos gyulladásban van, az ízület pedig elhasználódik.

„Gyakorlatilag minden taposómozdulat fájt már, ágyban fekve is kerestem a megfelelő pozíciót, hajnalban pedig fájdalomra keltem. Úgy néz ki, megoldódott a probléma, rengeteget gyógytornáztam, most pedig a csípő körüli izmokat erősítem, azokat, amelyek levehetik róla a terhet a mozgásnál” – fogalmazott a világ egyik legjobb kapusa, aki kihagyta a nyári, szingapúri világbajnokságot, amelyen Varga Zsolt együttese ezüstérmet nyert.

„Köszönöm a sorsnak, hogy eljutottam erre a helyre, és meg tudták ezt oldani” – tette hozzá a kiváló pólós, aki már csapatával együtt készül az Eurokupa-győztes olasz Pro Recco elleni szerdai összecsapásra, amelyen az európai Szuperkupa lesz a tét.

„Nem igazán jó barátságban váltunk el egymástól az Egyesült Államokban, nagyon feszült a hangulat a két csapat között, ők fel akarnak jönni arra a szintre, amelyen az elmúlt tizenöt évben voltak, arra, amelyen most mi vagyunk. Nekünk fognak esni, agresszív meccs lesz, amelyen mindenki kiad magából mindent, és nem számít a holnap” – elevenítette fel Vogel a két együttes közös amerikai bemutató turnéját, amely során kemény meccseket vívtak, s egyben előretekintett a Komjádi uszodában sorra kerülő csúcstalálkozóra.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
2026.05.17. 19:22

Női vízilabda-vk: Cseh Sándor 21 játékost hívott a keretbe

Vízilabda
2026.05.17. 11:43

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Vízilabda: mindkét nemnél ott lehet a Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében

Vízilabda
2026.05.16. 10:39

Stratégiai döntések – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 23:27

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik