Könnyed Honvéd-siker a Konferenciakupa-selejtező nyitányán

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2025.11.07. 20:45
null
Nikola Moszkov három góllal vette ki a részét a Honvéd győzelméből (Fotó: Dömötör Csaba)
A Honvéd sima győzelmet aratott a holland Utrecht vendégeként pénteken a férfi vízilabda Konferenciakupa selejtezőjének első fordulójában.

Pénteken elkezdődött a Konferenciakupa első selejtező-csoportköre – az ettől az idénytől újonnan elindított kupasorozat lett a harmadik számú férfi nemzetközi vízilabda-klubtorna, megelőzve a Challenger-kupát.

Az A-csoport házigazdája, a holland Utrecht a második negyed elejéig még úgy-ahogy tartotta magát a sorozatban szereplő egyetlen magyar csapattal, a Honvéddal, Ekler Bendegúzék azonban 5–3-as vezetés után nagymértékben növelték előnyüket. A félidőben hét, a harmadik negyed után 12 góllal vezetett Szivós Márton csapata, végül 14 gólos sikert aratott.

A Honvéd szombaton 19 órakor az olasz Posillipo ellen folytatja.

A csoportok első két helyezettje továbbjut a második selejtezőkörbe, amelyet február végén rendeznek meg.

VÍZILABDA
KONFERENCIAKUPA, FÉRFIAK, SELEJTEZŐ
1. forduló. A-csoport (Utrecht)
ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD–UZSC Utrecht (holland) 24–10 (5–2, 6–2, 7–2, 6–4)
G: Sugár 4, Ekler B., Moszkov, Vadovics 3-3, Bencz, Kiss B., Szépfalvi 2-2, Imre, Kevi, Simon H., Vékony, Vicskovics, ill. Wijnhoven 4, Atimaritisz, J. de Jong, Loos 2-2
A másik mérkőzésen
AC PAOK (görög)–CN Posillipo (olasz) 12–15

 

Legfrissebb hírek

Kétszeres BL-győztes grúz polgármesterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Egyéb egyéni
2025.12.01. 18:29

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Luka Modric fénye a társakat is beragyogja – exkluzív interjú Aldo Dolcettivel

Olasz labdarúgás
2025.11.25. 06:32

Bravó, Tomás! Bravó, Fiúk! – Szijjártó Péter, az NB II-ben immár éllovas Honvéd elnöke

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 22:30

Férfi vízilabda ob I: nem hagyott esélyt a Honvéd a Szolnoknak

Vízilabda
2025.11.15. 21:04

A Honvéd parázs meccsen győzte le a Dunaszerdahelyt

Minden más foci
2025.11.14. 20:44

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 14:56
Ezek is érdekelhetik