Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

R. D. P.R. D. P.
2026.03.19. 19:20
null
Katona András 88 éves korában hunyt el (Fotó: Közlekedéstudományi Intézet)
Családja gyászjelentéséből kiderült, hogy jövő csütörtökön tartják a 88 éves korában elhunyt Katona András búcsúztatását a Farkasréti temetőben.

Mint beszámoltunk róla, az olimpiai bronzérmes, fair play-díjas vízilabdázó, Katona András március 5-én elhunyt. Családja gyászjelentésben tudatta, hogy a Köztársasági Érdemrend Tisztkeresztjének kitüntetettjét jövő csütörtökön, azaz március 26-án helyezik végső nyugalomra 14 órakor a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában.

Katona az ötvenes évek közepétől a hetvenes évek közepéig a BVSC, majd a Vasas vízilabdázója volt, a válogatott tagjaként az 1960-as római olimpián bronzérmes lett, kétszer nyert Európa-bajnokságot, valamint főiskolai vb-ezüstérmesnek és Universiade-győztesnek mondhatta magát, utóbbi viadalon úszásban is a dobogó középső fokára állhatott.

Katona András sportolói pályafutása után is maradt a medence szélén, edzőként és szakosztályvezetőként is dolgozott korábbi klubjainál és az Orvosegyetem SC-ben. Közlekedésmérnöki diplomáját kamatoztatva a kilencvenes évek elején a Közlekedési Múzeum főigazgatójának nevezték ki, de előadott a Budapesti Műszaki Egyetemen és a győri főiskolán is, ahol docensként tanszékvezetőként is tevékenykedett.

Katona András idén januárban vette át a Kamuti Jenőtől a Fair Play a sport szolgálatában diplomát. Az egykori kiválóságot a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. (MTI)

Kamuti Jenő (balra) díjazza Katona Andrást (Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság)

 

 

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:16

Vízilabda: a BVSC nyerte az OTP Komjádi-kupa döntőjét

Utánpótlássport
2026.03.14. 09:05

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Vízilabda: jön az OTP Komjádi-kupa döntője

Utánpótlássport
2026.03.13. 09:00

Vízilabda: több csapat az aranyéremre hajt a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.03.10. 18:00

Vízilabda: a Nagyváradot kapta a BVSC a férfi Eurokupában

Vízilabda
2026.03.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik