Kikaptunk a spanyoloktól a vízilabda-vk selejtezőjében

R. P.R. P.
2026.04.09. 20:08
null
Alexandrupoliban a férfi vízilabda-világkupa selejtezőjében az 1–4. helyért zajló szakasz 1. fordulójában a magyar válogatott négygólos vereséget szenvedett Spanyolországtól.

Amiért Alexandrupoliba utazott a magyar férfi vízilabda-válogatott, azt a csoportkörben elérte a világkupa-selejtezőn: két rendes játékidős, valamint egy szétlövéses győzelemmel bejutott az 1–4. helyért folyó rájátszásba, és ezzel együtt megváltotta a repjegyét július végére, a sydney-i világkupadöntőre. További elérendő célok azonban ettől még maradtak, ugyanis az első két helyezett a divízió II-ből feljutó két csapat egyikével csap össze a vk-döntő negyeddöntőjében, vagyis jó esélyt teremthet meg magának a négy közé jutásra a nyáron.

Ehhez most a világbajnok Spanyolország került közelebb, első ellenfelünk a rájátszás első körében. A világbajnok spanyolok a csalódást keltő ötödik helyen zárták a januári Európa-bajnokságot Belgrádban – a középdöntő utolsó fordulójában egy szétlövéses sikerrel éppen mi ütöttük el őket az elődöntőtől – ám David Martín bízik a csapatában, sokat nem változtatott a kereten az Eb óta.

A második negyed elejéig, 4–4-ig rendre az ellenfélnek kellett válaszolnia a magyar gólokra (negyedik gólunkat Dala Döme a falból, csavarva lőtte), 4–5-nél Varga Vince lőtt szép gólt a rosszkéz-oldalról kívülről, utána viszont megakadtunk támadásban, a nagyszünetig fennmaradó öt és fél percben csak Nagy Ádám tudott betalálni ötméteresből, miközben a rivális 10–6-ra elhúzott, és összességében ebből az előnyből élt a mérkőzés végéig – úgy is mondhatjuk, hogy kiválóan menedzselték a találkozó hátralévő részét, míg nálunk számos emberelőny kimaradt. A második félidőre a Csoma Kristófot váltó Vogel Soma ugyan többször védett (a spanyolok 11. góljánál, amelyet Fran Valera lőtt, már csak bentről tudta kiütni a labdát a VAR megállapítása szerint), igazán közel már nem jöttünk a spanyolokhoz – a hajrában Bernat Sanahuja megszerezte a negyedik találatát, 13–8-nál egy alkalommal öttel is vezettek a spanyolok, végül 13–9-re nyertek.

Varga Zsolt csapata első vereségét szenvedte el a tornán, de még mindig van hátra két találkozó.

VÍZILABDA
Világkupa-selejtező, férfiak, 2. csoportkör
Rájátszás az 1–4. helyért
1. forduló
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 13–9 (3–3, 7–3, 1–1, 2–2)
Alexandrupoli. V: Dermendijan (amerikai), Blaskovic (horvát)
SPANYOLORSZÁG: LORRIO – Larumbe 1, DAURA 2, Granados 2, Munárriz 1, Cabanas, Biel 1. Csere: Aguirre (kapus), SANAHUJA 4, Valls, Asensio, VALERA 1, Bonet, Rodríguez 1. Szövetségi kapitány: David Martín
MAGYARORSZÁG: Csoma – Vigvári Vince 1, Vigvári Vendel 1, Dala D. 1, VARGA V. 2, Leinweber, Vismeg Zs. Csere: VOGEL SOMA (kapus), Tátrai D., NAGY ÁDÁM 2, Lugosi, Burián 1, Német T., Szalai P. 1. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Emberelőny-kihasználás: 13/6, ill. 13/2. Gól – ötméteresből: –, ill. 2/1. Kipontozódott: Daura (26. p.), Vismeg Zs. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Annak ellenére, hogy a negyedik napon már vannak fájdalmak, sérülések, leginkább fáradtság, nem volt ez rossz meccs. Kifejezetten jól kezdtünk, jól álltunk bele – volt értelme a mérkőzésnek, mert miután továbbjutottunk, igazi tét már nincs itt, csak a presztízs. Ezek inkább minőségi edzések, amelyeken nagyon jó ellenfelekkel szemben lehet gyakorolni. Ezt is tűztük ki célként, részfeladatokat, volt, ami jól sikerült, volt, ami kevésbé, volt, amit azért többet kell gyakorolni, hogy a kevésbé tapasztalt játékosaink is tökéletesen csinálják meccsszituációban. A spanyol csapatból a centereken kívül mindenki itt van, nagyon erős csapat, összességében nagyon hasznos meccset vívtunk velük.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Olaszország–Görögország 16–14 (6–4, 3–6, 2–2, 5–2)
Rájátszás az 5–8. helyért
1. forduló
Szerbia–Egyesült Államok 12–14 (3–1, 1–5, 4–4, 4–4)
Horvátország–Hollandia 12–8 (3–1, 2–2, 3–2, 4–3)

 

Legfrissebb hírek

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
Tegnap, 13:58

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.04.07. 13:53

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2026.04.06. 18:08

„Tűzön-vízen átmegyek, önfejű vagyok és kitartó” – 50 éves Biros Péter

Vízilabda
2026.04.05. 10:14

Egyszerűsített taktikával a szuperdöntőért – interjú Varga Zsolttal

Vízilabda
2026.04.04. 12:08

Németh Ferenc 90 éves; Varga Zsolt csapata világkupa-selejtezőre készül

E-újság
2026.04.03. 23:10

Csere a vízilabda-válogatottban, Nagy Ákos helyett Leinweber Olivér megy a vk-ra

Vízilabda
2026.04.03. 10:52

Mérföldkőnek számító új központi vízilabda-akadémia létesül Szolnokon

Vízilabda
2026.03.24. 13:51
Ezek is érdekelhetik