A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

2026.08.14. 18:28
null
Fotó: Facebook, Budapesti Honvéd Sportegyesület Vízilabda Szakosztály
Az Endo-Plus Service Honvéd az Eurokupa-döntős Jadran Splittel és a görög Panathinaikosszal került egy csoportba a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének pénteki sorsolásán.

Az európai szövetség közlése alapján tíz együttes – közte a legutóbbi kiírásban ezüstérmes, magyar bajnok Ferencváros – alanyi jogon résztvevője a BL-csoportkörnek, a maradék hat hely pedig selejtezőtornákon talál gazdára. A kvalifikációban részt vevő klubokat két négyes és egy hármas csoportba sorsolták, amelyekből az első két helyen végző csapat folytathatja a főtáblán.

A legutóbbi idényben bajnoki ezüstérmes Honvéd szeptember 18. és 20. között Splitben vívhatja ki a csoportkörös szereplést, az oda be nem jutó együttesek pedig az Eurokupában folytathatják nemzetközi szereplésüket.

A BVSC Podgorcicában játszik majd a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjében.

Az európai szövetség pénteki sorsolásán a 21 együttest öt csoportba sorsolták, ezek közül került az E jelűbe Varga Dániel vezetőedző klubja, amelynek a montenegrói házigazdán kívül a horvát Primorje Rijeka és a spanyol Terrassa lesz az ellenfele októberben. Minden csoportból az első két helyezett folytathatja a főtáblán, a tíz továbbjutó a Bajnokok Ligája kvalifikációjában búcsúzó hat együttessel egészül majd ki. Az itteni búcsúzók a Konferenciakupa-selejtező 2. fordulójában folytathatják nemzetközi szereplésüket.

 

Legfrissebb hírek

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
Tegnap, 10:39

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

A Vasas vízilabdázóinak minden fronton legalább az elődöntő a céljuk

Vízilabda
2026.09.03. 08:45

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

„Éltem a lehetőséggel” – Molnár Erik megérkezett Dubrovnikba

Vízilabda
2026.08.27. 12:10

Kenéz Kincső: Nem ezért mentünk a vébére, de büszke vagyok a lányokra

Utánpótlássport
2026.08.25. 17:58

Minden jel szerint csak a kézilabdát veszti el az új közmédia

Egyéb csapat
2026.08.25. 08:39