A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

SZ. R.SZ. R.
2026.08.29. 22:05
null
Dömötör CsabaGólya Noel (Fotó: Dömötör Csaba)
A B-csoportban a Kaposvár szomorította a házigazda Egert, a D-csoportban viszont a Szeged örülhetett a Debrecen ellen a negyeddöntőbe jutásnak.

KÉT CSOPORTBAN, az egri B- és a szegedi D-jelűben hirdettek végeredményt a Magyar Kupa selejtezőjében – a négy négyes csoportból a csoportelsők jutnak be a negyeddöntőbe. A házigazda Eger még pénteken győzte le az ob I-es BEAC-ot, így tett szombaton a Kaposvár is, a két élvonalbeli csapat pedig késhegyre menő csatát vívott a továbbjutásért. Hiába lépett el 4–0-ra az Eger az első negyedben, összezuhant a védekezése a másodikban. Ugyan a záró negyedet egygólos előnyből kezdhette meg a vendéglátó, a fontos pillanatokban a Kaposvár talált be. 13–12-es kaposvári előnynél Rádli Rajmund még egyenlített, de a következő támadásból Szabó Gergő volt eredményes – volt még hátra két és fél perc, de a 14–13-as kaposvári vezetés maradt a végeredmény is, ezzel Surányi László csapata jutott a legjobb nyolc közé.

A D-csoportban egy napra helyezték mindhárom mérkőzést, az ob I-esek, előbb a Szeged, majd a Debrecen is felülmúlta a Miskolcot – zárásként itt is a két élvonalbeli együttes játszott a csoportelsőségért, Szegeden viszont a házigazda örülhetett. A mérkőzés jelentős részében a szegediek vezettek – a második negyed hajrájára kialakították a háromgólos fórt (6–3), a harmadik negyed végén Pető Attila (8–4), a negyedik elején pedig Gólya Noel (9–5) révén már négy is volt az előnyük. Innen indított egész pályás letámadást a Debrecen, két és fél perccel a vége előtt feljött egyre, de fordítani, vagy az egyenlítő gólt megdobni a szétlövésért már nem sikerült.

Vasárnap a másik két csoport is befejeződik.

VÍZILABDA
BENU MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, SELEJTEZŐ
A-csoport (Szentes): Semmelweis OSC–Metalcom-Szentes 8–6 (1–3, 3–2, 2–1, 2–0)
B-csoport (Eger): Kaposvári VK–ELTE-BEAC 14–10 (3–2, 5–2, 1–4, 5–2). Kaposvár–One Eger 14–13 (0–4, 8–4, 2–3, 4–2). A végeredmény: 1. Kaposvár 6 pont, 2. Eger 3, 3. BEAC 0.
C-csoport (Komjádi uszoda): VasasPlaket–Pécsi VSK-Mecsek Füszért 21–16 (4–3, 6–5, 4–6, 7–2). UVSE–Pécs 14–10 (4–1, 6–4, 2–1, 2–4). Az állás: 1. Vasas 3, 2. UVSE 3, 3. Pécs 0.
D-csoport (Szeged): Szegedi VE Goodwill Pharma Fortacell–PannErgy-Miskolci VLC 23–10 (6–4, 8–3, 4–2, 5–1). Debreceni VSE-Master Good–Miskolc 15–8 (3–1, 5–3, 3–1, 4–3). Szeged–Debrecen 9–8 (3–2, 3–1, 2–1, 1–4). A végeredmény: 1. Szeged 6, 2. Debrecen 3, 3. Miskolc 0

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
18 órája

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A BVSC a bronzérmes a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.09.13. 17:45

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04