Férfi vízilabda ob I: szeptember 9-én kezdődik, és december közepéig tart az alapszakasz

2026.08.05. 16:53
null
A Fradi és a Vasas már az első fordulóban találkozik (Fotó: Kovács Péter)
Szeptember 9-én kezdődik a férfi vízilabda ob I alapszakasza, amely december közepén ér véget.

Szeptember 9-én kezdődik, és december közepéig tart az alapszakasz a férfi vízilabda ob I-ben: a magyar szövetség honlapján szerdán jelent meg a sorsolás, amelyből kiderül, hogy a címvédő Ferencváros a Vasas vendégeként kezdi szereplését. A 28-szoros bajnok FTC honlapja szerint az alapszakaszban minden együttes csak egyszer találkozik valamennyi ellenfelével. A mérkőzések nem végződhetnek döntetlennel: amennyiben a rendes játékidő végén egyenlő az állás, ötméterespárbaj dönt, a győztes kettő, a vesztes egy pontot kap.

A december 13-án záruló alapszakasz első nyolc helyezettje jut a felsőházi középszakaszba, amelyben a csapatok még egyszer megmérkőznek egymással, az alapszakaszhoz képest ellentétes pályaválasztói joggal. Az addig megszerzett pontjaikat, valamint lőtt és kapott góljaikat is magukkal viszik.

A középszakasz után az 1-2., a 3-4., az 5-6. és a 7-8. helyezettek – az egyik fél második győzelméig tartó – helyosztó párharcokat vívnak egymással, az 1-2. helyezettek párharca lesz a bajnoki döntő.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz, 1. forduló
Vasas-Plaket–FTC Telekom Waterpolo
Metalcom Szentes–Egri VK
EPS-Honvéd–Szegedi VE
UVSE–Semmelweis OSC
Kaposvári VK–BVSC Manna ABC
Szolnoki Dózsa–Debreceni VSE

 

Legfrissebb hírek

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
2026.09.01. 16:59

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Út Madridba – kisorsolták a Bajnokok Ligája ligaszakaszának párosításait

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 19:19

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Jégkorong: a Fehérvár és a Ferencváros is kikapott szlovák ellenfelétől

Jégkorong
2026.08.21. 21:16

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28

Dupla hazai mérkőzéssel vág neki a Fehérvár a felkészülésnek

Jégkorong
2026.08.21. 10:36

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19