Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

SZ. R.SZ. R.
2026.09.18. 14:59
null
Csoma Kristóféknak egy csapatot kell megelőzniük a C-csoportban a BL-főtáblához (Fotó: Balogh László)
A hétvégén a Honvéd a Bajnokok Ligája-selejtező háromtagú, C-csoportjában a házigazda horvát Jadran Split és a görög Panathinaikosz ellen igyekszik kiharcolni, hogy 17 év után ismét főtáblás legyen.

Az előző bajnokság ezüstérmese, a Honvéd indulhat a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében a 2026–2027-es idényben, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek. Szivós Márton csapata 19 év után jutott ismét döntőbe az ob I-ben – a Honvéd legutóbb a 2023–2024-es évadban szerepelt a legrangosabb nemzetközi kupa selejtezőjében, akkor nem járt sikerrel. Főtáblán legutóbb a 2009–2010-es kiírásban járt, akkor a selejtezőből feljutott, és a csoportkör jelentette a végállomást. A Honvéd a 2003–2004-es idényben megnyerte az akkor még Euroliga elnevezésű sorozatot, az azt megelőző kettő, valamint az azt követő idényben ezüstérmes lett.

A mostani selejtezőben 11 csapat vesz részt, alapvetően 12 csapat jogosult rá, a szövetségi rangsor első 10 országának második helyezettjei, valamint a 11. és 12. helyezett bajnokai. Utóbbi, a török bajnok Galatasaray, amely a negyedik számú nemzetközi kupát, a Challenger-kupát nyerte meg az előző idényben, ezúttal az Eurokupa-selejtezőt választotta, a többiek viszont indulnak.

A 11 csapatot két négycsapatos és egy háromcsapatos csoportba osztották be – az augusztusi sorsolás alapján épp a háromtagú C-csoportba kerültek Csoma Kristófék, amelyben a horvát ezüstérmes Jadran Split és a görög második Pana­thinaikosz ellenfele lesz. A csoport mérkőzéseit Splitben rendezik. Mind a három csoportból az első két helyezett éri el a BL-főtáblát. Az említett szövetségi rangsor első tíz országának a bajnoka (köztük a magyar aranyérmes Ferencváros) alanyi jogon főtáblás, a selejtező után pedig kialakul a 16 csapatos csoportkör.

Az eddigiekhez képest újítás, hogy a BL-selejtezőben alulmaradók automatikusan az Eurokupa csoportkörébe jutnak. A legutóbbi idényben a BL-kvalifikációból kiesőknek a második számú kupa selejtezőjében is meg kellett méretniük magukat a főtábláért.

A Jadran Split 1992-ben és 1993-ban megnyerte a BL-t, az előző idényben egyből a csoportkörben kezdett, onnan kiesett az Eurokupába, de egészen a döntőig menetelt, az oda-vissza vágós csatában viszont egy góllal a francia Marseille bizonyult jobbnak. A görög Panathinaikosz az Eurokupa-csoportköréből indult a legutóbbi évadban, és jutott a sorozatban a negyeddöntőig – amelyben 30–29-es összesítéssel éppen a Jadran Split búcsúztatta.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, SELEJTEZŐ
C-csoport (Split)
Péntek: 
Jadran Split (horvát)–Panathinaikosz (görög), 20. 
Szombat: Panathinaikosz (görög)–ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD, 20. 
Vasárnap: HONVÉD–Jadran Split, 12

 

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
10 órája

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
11 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:18

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
Tegnap, 17:37

Iraola: Ezúttal Barcola és Wirtz jelentette a különbséget

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:03

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:34

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:34

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06