Négy góllal verte a házigazdát a BVSC a férfi vízilabda Eurokupa-selejtezőben

SZ. R.SZ. R.
2026.10.09. 21:42
null
Benedek Mór is négy gólt szerzett (Fotó: Török Attila, archív)
A férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének podgoricai csoportjában a BVSC-Manna ABC 17–13-ra legyőzte a Buducsnoszt Podgoricát.

Harmincgólos meccsen lett meg az első három pont a BVSC-nek az Eurokupa selejtezőjének E-csoportjában: 17–13-ra nyert a házigazda Buducsnoszt Podgorica ellen.

AZ ELŐZŐ IDÉNYBEN az Eurokupa főtábláján találkozott egymással a BVSC és a mostani, E-jelű selejtezőcsoportnak otthont adó Buducsnoszt Podgorica, akkor Varga Dániel csapata idegenben 18–8-ra nyert 2025 novemberében, idén februárban pedig 20–9-re a Szőnyi úton. Utóbbi találkozón a nagyszünetig tartotta magát a montenegrói együttes, előbbin már hamarabb leszakadt. A BVSC 14 ponttal zárt, egy mérkőzésen sem kapott ki a rendes játékidőben, és egészen az elődöntőig menetelt, 2002 után újra a négy közé jutott a sorozatban – a Buducsnoszt hatból hat vereséggel búcsúzott.

Ezúttal jóval nagyobb ellenállást fejtettek ki a podgoricaiak, sőt, az első negyed hajrájában egy ponton két góllal (7–5) vezettek is. Nem a védelmekről szólt ez a találkozó, csak az első félidőben 20 gól (11–9-es magyar vezetés) született, és bár alapvetően Varga Dániel együttese diktálta a tempót, igazán biztosra csak az összecsapás hajrájában mehetett.


A fordulás után Darko Brguljan góljával egyre zárkózott a Buducsnoszt, majd az egyik visszaúszás közben Szeghalmi Zsombor cserés kiállítást kapott, de ebből nem tudott profitálni a rivális, a harmadik negyed végére egygólosról háromgólosra növelte előnyét a BVSC (14–11).

Próbált közeledni az ellenfél, de hiába: a negyed közepén Csacsovszky Erik felzárkózott a szintén négygólos Ekler Zsombor mellé (15–12), és amikor másfél perccel később Batizi Benedek váltotta gólra Cseh Maxim középre játszását, érződött, hogy eldőlt a meccs. Két perccel a vége előtt még feljöhetett volna kettőre a rivális, de a találat előtt Alekszandar Radanovics megütötte Benedek Mórt – majd adott egy gólpasszt Sztefan Vidovicsnak, ám a visszanézés után cserével Radanovicsot is kiszórták, a gólt nem adták meg. A végül szintén négyszer beköszönő Benedek állította be a 17–13-as végeredményt.

Szombaton a horvát Primorjével játszik a BVSC, amely 15–11-re kikapott a spanyol Terrassától.
 

VÍZILABDA
EUROKUPA, FÉRFIAK, SELEJTEZŐ
E-csoport (Podgorica)
BVSC-MANNA ABC–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 17–13 (7–7, 4–2, 3–2, 3–2)
Gólszerző: Benedek M., Csacsovszky E., Ekler Zs. 4-4, Batizi 2, Divjak, Dodd, Jansik D., ill. Darko Brguljan 5, N. Brkics, Vidovics, Vuskovics 2-2, Radanovics, V. Popovics
CN Terrassa (spanyol)–Primorje Rijeka (horvát) 15–11

 

Legfrissebb hírek

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
5 órája

A BVSC a második, a Honvéd az első sikerére hajt a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
15 órája

Megszorongatta a BVSC a fáradt FTC-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.10.22. 21:28

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
2026.10.16. 08:24

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
2026.10.15. 14:23

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2026.10.12. 11:02

Százszázalékos mutatóval zárt a BVSC a férfi vízilabda Eurokupa-selejtezőben

Vízilabda
2026.10.11. 11:22

Férfi vízilabda Eurokupa: csoportkörbe jutott a BVSC

Vízilabda
2026.10.10. 21:14