Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Érett már egy hasonló egri siker, mint a szombati, Szolnok elleni 13–9-es győzelem a férfi vízilabda ob I-ben. Tóth Kálmán csapata szeptember végén a Semmelweis OSC otthonában 10–6-ra vezetett az utolsó negyed előtt, majd elbukta a négygólos előnyt, és alulmaradt a szétlövésben. Rá egy hétre, október elején a BVSC-vel szemben kiélezett csatát vívott otthon, 10–9-re vezetett a negyedik negyed közepén, de nem bírta a hajrát, 13–11-re kikapott. Ezúttal viszont nem került porszem a gépezetbe.
„A Szolnok második volt a mérkőzés előtt, jó edzője, erős csapata van – emelte ki Tóth Kálmán egri vezetőedző. – Ezért is külön öröm, hogy végig kézben tartottuk a találkozót. Már az OSC és a BVSC ellen is jól játszottunk, bennünk volt a győzelem, de a végjáték nem alakult jól. Ezt is tanulni kell, hogy jól menedzseljük a hajrát, ez egy külön műfaj. Ezúttal megfelelő döntéseket hoztunk, nagyon jó kapusteljesítmény mellett csapatként működtünk. Óriási öröm, hogy visszaigazolódik a munka, amit belefektetünk, de nemcsak az enyém, mert én csak az edzőjük vagyok, hanem a stáb minden tagjáé, a fizikoterapeutáé, a kondiedzőé, a gyógytornászé, a dietetikusé, mindenkié.”
A tréner a mérkőzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a tanítványainak ki kell lépniük a komfortzónájukból, ami az egész heti felkészülést, a kemény munkát jelenti, és nagy boldogságot szereztek neki a győzelemmel, illetve ezek után elhiszik, hogy minden erőfeszítés megérte. Lapunknak ennek kapcsán ezt mondta.
„Három játékosunk kivételével mindenki húszéves vagy fiatalabb. Tanulási folyamatban vagyunk. Közismerten szigorú edzőnek számítok, magammal szemben is igényes vagyok, így a fiúkkal is. Hétfőtől péntekig ennek az igényességnek megfelelően kell teljesíteniük az edzéseken. Nem kell ecsetelni, hogy a digitális térnyerés miatt kihívás fiatalokkal dolgozni napjaink világában. Meg kell teremtenünk a megfelelő egyensúlyt. Különböző képességekkel és készségekkel rendelkeznek a srácok, különböző ambíciókkal, olyan környezetet kell kialakítanunk, amelyben mindenki megtalálja a maga célját, amelyben sikeresnek kell lennie. Akkor alkothatunk igazán jó csapatot. Vannak játékosaink, akikből olimpikon lehet, és vannak, akiknek az az ambíciója, hogy stabil játékosa lehessen egy erős első osztályú csapatnak, és ennek mérten nyújtsa a lehető legjobbját. Jó velük együtt dolgozni.”
Az Eger hétvégén nem játszik, legközelebb november 14-én fogadja az UVSE-t az élvonalban. Megkérdeztük Tóth Kálmánt: így az ideális, hogy a győzelem hatására javuló csapathangulatban készülhetnek a következő két hétben, vagy jobb lett volna, ha egyből jön a következő megméretés.
„Az ilyesmi mindig utólag derül ki, hogy mi volt, vagy mi lett volna a jobb: a sorozatterhelés, vagy a kisebb pihenő. Mivel folyamatosan fiatal csapattal dolgozom együtt, már jó ideje szakítottam a hagyományos mikrociklusos felkészüléssel, amelyben ugyanúgy követi egymást a munka, aztán a pihenő, majd a mérkőzésre hangolás, hanem mindig abban a technikai vagy taktikai fázisban szeretnénk fejlődni, amelyre az adott keretnek aktuálisan szüksége van. Ehhez igazítjuk a havi programunkat, az edzéstervünket. Hadd mondjak egy példát: a Szolnok elleni találkozó előtt a Semmelweis OSC-vel tartottunk egy közös kétkapus edzést, amelyen a kapusainknak nem ment elég jól, így csütörtökön, pénteken kapusedzést szerveztünk, hogy segítsük őket a későbbi minél jobb teljesítmény elérésében” – ecsetelte a tréner.


Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat







