Női vízi-vb: Kanada ellen rögtön eldől a csoportelsőség

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2023.07.12. 10:53
null
Gurisatti Gréta és társai, ha nem is könnyen, de felülmúlták a kanadaiakat a tavalyi vb csoportkörében (Fotó: Török Attila)
A magyar női vízilabda-válogatott rögtön a csoportrangadóval kezdi a világbajnokságot, a jelentősen átalakult kanadaiak ellen a mieink az esélyesek.

 

Fontos lenne a jó rajt a magyar női vízilabda-válogatottnak Fukuokában, a sorsolás ugyanis úgy hozta, hogy az első játéknapon rögtön a csoportrangadót vívja meg a kanadaiakkal. A házigazda japánok és az új-zélandiak legyőzése minden bizonnyal nem jelent nehézséget a folytatásban, így az első meccsen el is dől, hogy a mieink az első vagy a második helyen zárják-e a csoportkört. Az első hely abból a szempontól jól fizetne, hogy nem kellene nyolcaddöntőt játszani egy harmatgyenge csapattal (Dél-Afrika vagy Argentína jönne), a negyeddöntőben viszont mindenképpen a spanyol, holland kettősből kap ellenfelet Bíró Attila együttese. Csoportelsőként a kicsit könnyebb, csoportmásodikként a kicsit nehezebb rivális érkezik, hogy éppen melyikük, azt majd egymás között eldöntik a spanyolok és a hollandok.

Nyilván akkor sem történik tragédia, ha a mieink nem verik meg a kanadaiakat, elvégre a tavalyi budapesti világbajnokságon is elveszítették a csoportrangadót az olaszok ellen, aztán mégis vb-ezüst lett a vége. Ezzel együtt mi vagyunk a favoritok, és jó lenne élni az eséllyel. A két csapat jól ismeri egymást, tavaly és idén nyáron is együtt készültek a világbajnokságra, és a tavalyi budapesti vb-n is egy csoportban szerepeltek.

„Noha a legutóbbi, montreali hivatalos mérkőzésünkön viszonylag simán megvertük a kanadaiakat, vasárnap sokkal szorosabb összecsapásra számítok – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány.  – Természetesen győzelmet várok a csapattól, de ha nem úgy sikerül az első mérkőzés, ahogy elterveztük, akkor sem leszünk elkeseredve, a lényegi kérdések az egyenes kieséses szakaszban dőlnek el. Egy éve is kikaptunk az olaszoktól a csoportkörben, mégis a döntőig meneteltünk.”

A kanadaiak női csapatáról már azt is ki kell emelni, hogy tizenöt játékossal érkezett meg Japánba, a férfiak ugyanis nem használták ki a maximális létszámot, és csak tizennégy vízilabdázót neveztek. A válogatottat 2019 tavasza óta irányító David Paradelo viszont nem számíthat a legjobb játékosára, a balkezes Kyra Christmasre, ezzel máris jelentősen meggyengült a csapat. A tavalyi, budapesti világbajnokságon látott keretből mindössze nyolcan maradtak, hét új játékos érkezett, így az összeszokottság sem a kanadaiak mellett szól. A tizenöt pólós közül tízen Európában játszottak a legutóbbi klubidényben, Hayley McKelvey például Vályi Vanda csapattársa volt a Padovában.

Ezzel együtt minden a magyarok mellett szól a nyitó mérkőzésen, a nehézséget éppen az okozza, hogy nyitó mérkőzés lesz. Tavaly a csoportkör harmadik fordulójában találkoztak a felek, akkor 11–7-re nyertek mieink – akadt egy tizenkét perces periódus, amikor gólt sem kaptak. Hasonlóval Fukuokában is kiegyeznénk.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok spanyolokat is legyőzve döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
13 órája

Női vízilabdázóink legyőzték Ausztráliát, ott vannak a világkupán a négy között

Vízilabda
2025.04.18. 15:16

Vályi Vanda: Nem okoz problémát, hogy felvegyem a ritmust

Vízilabda
2025.04.17. 09:28

Leimeter Dóra versenyt futott az idővel – videónkból kiderül, ő nyert-e

Vízilabda
2025.04.16. 12:05

Megvan a női pólóválogatott kerete a csengtui világkupára

Vízilabda
2025.04.12. 14:44

Női vízi ob I: Szeged elleni sikerével egy győzelemre a 7. helytől a Szentes

Vízilabda
2025.04.10. 21:18

Tizenkét csapatos lesz a női vízilabdatorna a Los Angeles-i olimpián

Vízilabda
2025.04.09. 22:16

Értékmérő erőpróbák előtt a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.04.08. 18:12
Ezek is érdekelhetik