Vízilabda: Csodálatos tizenegy év volt! – Zsivko Gocics

– Játékosként és vezetőedzőként tizenegy évet töltött Szolnokon. Milyen emlékeket visz magával?
– Csodálatos tizenegy év volt, nagyon szép sikerekkel, de vannak olyan emlékeim, amelyek kiemelkednek a többi közül – mondta a Nemzeti Sportnak Zsivko Gocics, aki játékosként hét, vezetőedzőként négy éven át erősítette a Szolnoki Dózsát, a nyáron azonban a Novi Beograd trénere lett. – Ilyen például a Bajnokok Ligája-győzelem, vagy amikor negyvenegy év után újra bajnoki címet nyertünk a Szolnokkal. Edzőként az elmúlt év volt a csúcs, amikor két trófeát is nyertünk, sőt majdnem hármat. Nemcsak az uszodából vannak azonban szép emlékeim, hanem a városból is, nagyon sok barátom lett Szolnokon. A családommal együtt nagyon megszerettük a várost, ahogy most érzem, a város is minket. Sajnálom, hogy távozunk, mert nagyon jól éreztük magunkat, de kellett egy kis változás a pályafutásomban. Úgy döntöttünk, hogy visszatérünk Belgrádba, majd kiderül, jó döntés volt-e.

– Több ajánlata is volt, végül szülővárosa Bajnokok Ligája-döntős csapatáét fogadta el. Egyértelmű döntés volt?
– Valóban többen kerestek, nagy dilemmába kerültem, de amikor először jelentkezett a Novi Beograd, tudtam, hogy odamegyek. Ambiciózus csapat, minden fronton és minden mérkőzésen csak a győzelem az elfogadható, ami megegyezik a mentalitásommal. Biztos vagyok benne, hogy nehéz feladatom lesz, mert az ellenfelek már nem újdonságként tekintenek a Novi Beogradra, és annak megfelelően fognak készülni ránk, hogy tudják, ez jó csapat jó játékosokkal. Keményen dolgozunk majd, remélem, ez megalapozza a sikereket.

– Magyarul beszélgetünk, kiválóan megtanulta a nyelvünket. Saját döntése volt, hogy megtanulja, vagy azért kívülről is jött ösztönzés?
– Is-is. Minden országban, ahol légiósként játszottam, megpróbáltam megadni a tiszteletet azzal, hogy megtanulom a nyelvet. Mindig az volt bennem, hogy ha nagyon sok mindent megtesz értem az adott klub, város és ország, akkor nekem is vissza kell adnom valamit. Visszagondolva a kezdetekre, nagyon nehéz volt megtanulni magyarul, de igyekeztem. Ez az egyik fele, a másik pedig, hogy amikor Szolnokra igazoltam, Cseh Sanyi azt mondta, nem lenne rossz, ha minél gyorsabban megtanulnám legalább a vízilabdázás nyelvét, mert az időkéréseknél vagy a negyedek között nehéz három nyelven elmagyarázni az elképzeléseit. Ez is motivációt jelentett. Elég hamar elkezdtem megérteni, amit nekem mondanak, de beszélni másfél-két év után tudtam igazán jól.

– Szolnokon lett önből edző, méghozzá elég hirtelen. Készült erre a pályára, csak felgyorsult a folyamat, vagy teljesen váratlanul érte a felkérés?
– Már tudtam, hogy a visszavonulásom után edző leszek, játékosként nyaranta már dolgoztam a szerb juniorválogatott és a felnőttválogatott mellett. Készültem a feladatra, de nem álltam rá készen. Ha egy játékos kiszáll a vízből, és egyből edző lesz, hiába rutinos, hiába hiszi azt, hogy felkészült, ez egyáltalán nem számít. Olyan ez, mint a gyermek születése: hiába készül rá az ember kilenc hónapig, amikor jön az első sírás, az első oltás, az első betegség, nem tudja, mit csináljon. Mostanában beszélgettem a volt játékosaimmal, Milan Aleksziccsel, Andrija Prlainoviccsal vagy Kis Gabival, és a kezdés is szóba került. Mindannyian azt mondták, hogy az első három-négy hónap nehéz volt, látszott rajtam, hogy stresszes vagyok, és nem úgy állok hozzá a vízilabdához, mint játékosként. Aztán nem tudják, mi történt velem, de egyszer csak lejöttem edzésre, és úgy kezeltem a nehezebb szituációkat, mintha évek óta edző lettem volna. Én sem tudom elmondani, mi volt a titok, felébredtem reggel, és minden a helyére került.

– Mindenképpen nyomot hagy maga után, ön az első külföldi edző, aki megnyerte a magyar élvonalbeli férfibajnokságot. Mit jelent ez önnek?
– Hatalmas tett. Aki nem játszott vagy edzősködött Magyarországon, és nem érezte a magyar vízilabda tekintélyét, az nem veszi ilyen komolyan ezt az eredményt. Itt azért nem volt olyan sok külföldi edző, a magyar póló százhuszonhárom éves történetében csak én tudtam nyerni. Különleges élmény, olyan eredményt értem el, amit eddig még senki. Nagyon büszke vagyok rá, de ha nincs olyan klubvezetőség és háttérstáb mellettem, amilyen volt, most nem beszélgettünk volna erről a témáról. Életem végéig hálás leszek érte, amit a klubtól kaptam.

– Ott volt a június-júliusi világbajnokságon, hogy érezte magát a lelátón?
– Fantasztikus volt a rendezvény, a magyar meccseken mindig telt ház volt, kivételesen jó hangulattal, még a tévé előtt is élveztem a meccseket, nemhogy a helyszínen. Mindig elmondom, és ez nem klisé, hogy nekem a Hajós uszoda olyan, mint egy focistának a Wembley. Ilyen helyszíneken csak jó élményeket szerezhet az ember. Az már más kérdés, hogy a férfiak között sem a magyarok, sem a szerbek nem szerepeltek fényesen...