Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.14. 13:49
Az FIA csak utólag vette észre, hogy Sainz letöltötte a büntetését (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hosszú hétvégén van túl a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon: pályalevágások, balesetek, precedens nélküli eset, kizárás és egy figyelmetlenül kiosztott, majd utólag törölt büntetés is szerepelt a listáján.

Mint beszámoltunk róla, bizarr esetek nyomán változott a bahreini verseny rajtsorrendje, hiszen míg a két Mercedes-versenyző, George Russell és Andrea Kimi Antonelli azért kapott egyenként egy rajthelyes büntetést, mert csapata figyelmetlenségből azelőtt küldte ki őket a bokszutcai gyors sávba, hogy a versenyirányítás hivatalosan közölte volna, pontosan mikor folytatódik az időmérő a piros zászlós megszakítás után, Nico Hülkenberg úgy vehetett részt a leállással tarkított szakaszban, hogy a továbbjutást érő körét az időmérő lezárta után törölték.

A Williams frusztráltan nyilatkozott az esetről, hiszen thaiföldi versenyzője, Alexander Albon pont a Sauber-pilóta miatt nem mehetett tovább, és a grove-iak úgy vélték, akár a harmadik szakasz is elérhető lehetett volna a számára. A szövetség később magára is vállalta a felelősséget, mondván, az adott pályarésznek nem tulajdonított elég figyelmet, de ekkor még nem tudta, hogy vasárnap ennél is kínosabb helyzetbe kerül... 

F1
2025.04.12. 22:55

Bizarr büntetések borították fel a bahreini verseny rajtsorrendjét

Csapathiba és utólag észrevett pályaelhagyás – a Williams bosszús Hülkenberg esete miatt.

 

Az FIA a leintés után bejelentette, hogy három rajthelyes hátrasorolással sújtja Carlos Sainz Jr.-t a soron következő Szaúdi Nagydíjra, mert nem töltötte le a 10 másodperces időbüntetését, amit Andrea Kimi Antonelli leszorításáért kapott. Ha egy versenyző kiesés miatt nem tudja letölteni az időbüntetést, akkor a szankció átalakítható rajtbüntetéssé, szóval nem lett volna semmi meglepő az esetben, kivéve azt, hogy a Williams pilótája a kiállása során teljesítette a 10 szekundumos időbüntetést, mielőtt feladta volna a futamot.  

A szövetség hamarosan törölte is a szankcióval kapcsolatos hivatalos dokumentumot, és ezzel a hátrasorolást is, de az incidens nyomán kiosztott két büntető pontot jóváírta a szuperlicencén – ha egy éven belül adott pilóta 12 ilyen pontot gyűjt össze, az automatikusan egyfutamos eltiltást von maga után. 

Érdekesség, hogy Saiznak már a Bahreini Nagydíjat megelőző hétvégén is volt problémája az FIA-val, akkor azért kapott 20 ezer eurós pénzbírságot – amiből 10 ezer eurót felfüggesztettek tizenkét hónapra –, mert néhány másodperccel lekéste a himnusz kezdését. Bár ez valóban szabályszegésnek számít, a pilóta nem ok nélkül késett: gyomorbántalmai voltak, amiről orvosi igazolása is volt. 

F1
2025.04.06. 11:57

Sainz gyomorbántalmak miatt késve érkezett meg a himnuszra Japánban – megbírságolták

Az FIA figyelembe vette az enyhítő körülményeket, de nem engedte el a pénzbüntetést.

 

Nem a Williams spanyol pilótája volt az egyetlen, aki büntető pontokat kapott: Liam Lawsont két különböző incidens nyomán sújtották összesen három büntető ponttal, valamint 15 másodperces időbüntetéssel. Rajta kívül Jack Doohan pályakiszélesítés okán szedett össze 5 szekundumos időbüntetést, míg Lando Norris pozíción kívüli rajtolás miatt kapott az ausztrál pilótával megegyező szankciót. 

Hülkenberget eközben utólag kizárták, miután a padlólemeze túlzott kopást mutatott – a német pilóta Lewis Hamilton mellett már a második versenyző, akit az idén ebből az okból diszkvalifikáltak, összességében pedig a negyedik, akit valamilyen technikai kihágás miatt zárnak ki. Charles Leclerc és Pierre Gasly esetében Kínában az jelentette a gondot, hogy autóik nem érték el a meghatározott minimumsúlyt a leintés utáni mérlegelésnél. 

Verstappen8
Lawson5
Alonso5
Bottas5
Doohan4
Hülkenberg4
Stroll4
Piastri4
Sainz3
Ocon3
Norris3
Bearman2
Albon
Russell1
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA 
 
A versenyzőket szabálytalanságaikért büntetőpontokkal sújtják, azok egy éven belül elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia. Táblázatunkban azt tekinthetik meg, ki mikor kapott büntetőpontokat, ebből az is kiderül, mikor évülnek el azok.
PILÓTAIDŐPONTPONTOK SZÁMA
Alonso2022. április 20.3
Magnussen2024. április 21.2
Sargeant2024. április 21.2
Stroll2024. április 21.2
Ricciardo2024. április 21.2
Magnussen2024. május 4.3
Ocon2024. május 4.1
Magnussen2024. május 5.2
Ocon2024. május 26.2
Verstappen2024. június 30.2
Alonso2024. június 30.2
Hülkenberg2024. szeptember 1.2
Verstappen2024. október 27.2
Colapinto2024. október 27.2
Verstappen2024. november 2.1
Piastri2024. november 3.2
Bearman2024. november 3.2
Verstappen2024. november 30.1
Russell2024. december 1.2
Norris2024. december 1.3
Stroll2024. december 1.2
Lawson2024. december 1.2
Albon2024. december 1.2
Verstappen2024. december 8.2
Piastri2024. december 8.2
Bottas2024. december 8.2+3
Doohan2025. március 22.2
Doohan2025. március 23.2
Lawson2025. április 13.1+2
Sainz2025. április 13.2
A BÜNTETŐPONTOK OSZTÁSA
21. BAHREINI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 11., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:33.204
2. szabadedzés1. Piastri 1:30.505
ÁPRILIS 12., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:31.646
Időmérő1. Piastri 1:29.841
ÁPRILIS 13., VASÁRNAP
A verseny1. Piastri, 2. Russell, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imolamájus 18., 15.00

 

Legfrissebb hírek

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
Tegnap, 20:03

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
Tegnap, 12:09

„Oscar Oscarnak” – nemzetközi sajtóvisszhang a Formula–1-es Bahreini Nagydíj után

F1
Tegnap, 11:59

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
2025.04.13. 20:25

Piastri magabiztos sikert aratott Russell és Norris előtt a bahreini versenyen

F1
2025.04.13. 16:29
Ezek is érdekelhetik