Sportdiplomácia: Gyurta Dániel, Fürjes Balázs és Szabó Bence is új pozícióban

CSISZTU ZSUZSACSISZTU ZSUZSA
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 10:42
Gyurta Dániel (Fotó: Török Attila, archív)
A párizsi olimpia közelsége bizonyosan indokolná, miért pezsdült fel a hazai sportdiplomáciai élet, de ezen túl is látványosan erősödik ez a terület a magyar sportéletben. Gyurta Dániel a KKM főosztályvezetője lett, Fürjes Balázs a NOB mellett a MOB-ban is aktív szerepet vállal és Szabó Bence, a korábbi főtitkár pedig Gyulay Zsolt hívószavára újra a MOB nemzetközi kapcsolataiban segédkezik.

A Schmidt Ádám vezette sportért felelős államtitkárság a hazai és nemzetközi sportéletben ténykedő – általában egymást nem nagyon ismerő – magyar sportdiplomatáknak nyitott közös fórumot azzal, hogy a közelmúltban már a harmadik, saját kezdeményezésére induló Diplomácia a Sportban, Sport a diplomáciában elnevezésű rendezvényét hozta tető alá, legutóbb a Puskás Arénában. A helyszín önmagában is integráló erővel bírt, noha a legfőbb üzenet mégiscsak az volt, hogy egy nem sajtónyilvános eseményen a sportdiplomáciában különböző szinteken és területeken dolgozó magyar sportdiplomaták, őszintén és ezúttal különösebb protokoll-csomagolás nélkül osszák meg tapasztalataikat, véleményüket, akár aggodalmaikat például a közelgő párizsi olimpia biztosításának körülményeivel kapcsolatban. No és persze még messzebbre terjeszthessék ki kapcsolati hálóikat, vagy akár a meghívott külföldi vendégelőadók tapasztalatait is beépíthessék saját sportáguk fejlesztésébe. 

A sportdiplomáciai rétegződésnek ugyanakkor a szakállamtitkárság mellett is egyre fontosabb egyéb csomópontjai vannak. Fontos szerepet tölt be például, de más területeken a Külgazdasági- és Külügyminisztérium 2018-ban létrejött Sportdiplomáciai Főosztálya, amelyet a közelmúltig Iglói-Nagy István vezetett. Iglói-Nagy távozásával az addig miniszteri főtanácsadóként ténykedő magyar NOB-tag, Gyurta Dániel lett a főosztályvezető, aki idén április végétől irányítja az ötfős főosztályt. 

Gór-Nagy Miklós(Fotó: Földi Imre)

„Iglói-Nagy István magasra tette a mércét és én is azt a feladatot kaptam Szijjártó Péter minisztertől, hogy egyre jelentősebb súllyal vegyünk részt a magyar sportdiplomácia alakításában. Az elmúlt évek tapasztalatai egyre jobban visszaigazolják, hogy a sport az egyik legkitűnőbb „soft-diplomáciai” eszköz, és képes még az ellentétes világnézetű emberek között is falakat lebontani és hidakat építeni, aminek ma különösen nagy jelentősége van” – mondta el Gyurta Dániel a Nemzeti Sportnak. – „Fontos, hogy a magyar sportélet irányítása a HM alá tartozó sportszakállamtitkárság kezében van, sportszakmai kérdésekkel mi nem foglalkozunk, nem ez a dolgunk. Annál lényegesebb viszont, hogy a külképviseletekkel, főkonzulátusokkal mindenféle sporttémában mi tartjuk a kapcsolatot, és igyekszünk az akár külföldön tartózkodó magyar sportembereknek szükség esetén minden segítséget megadni, vagy az ideérkező külföldieknek is támogató jelenlétről gondoskodni, ha szükségük van erre. Az is feladatunk – akár egy bővülő létszám mellett, hiszen például velünk dolgozik tovább a főosztályon a korábbi New York-i külgazdasági attasé, a világbajnok vízilabdázó, Gór-Nagy Miklós is –, hogy segítsük a nemzetközi sportági szövetségekben, különösen a NOB által nemrégiben elismert új sportágakban további magyar sportdiplomaták érvényesülését” – mondta el Gyurta Dániel, akinek a NOB sportolói bizottságában a párizsi olimpia idején jár le nyolcéves mandátuma, s az sem titok már, hogy nyomdokaiban haladva, magyar részről a háromszoros olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron pályázik a „helyére” a MOB támogatásával. 

Fürjes Balázs (Fotó: Koncz Márton)

A magyar olimpiai mozgalom is nagyot erősített azzal, hogy Fürjes Balázst tavaly októberben Mumbaiban a NOB állandó tagjává választották, s noha az Olimpiai Charta elvei szerint a NOB tagja a nemzetközi olimpiai mozgalom alapelveit képviseli saját hazájában, Fürjes Balázs egy korábbi, a sportrádiónak adott interjújában azért kifejtette, hogy „az Olimpiai Charta alapelveinek legnagyobb tiszteletben tartása mellett is én Magyarország és a magyar sport érdekeit igyekszem képviselni mindenhol, így a NOB-ban is”. 

Ennek az aktivitásnak kézzelfogható jele, hogy bár a mindenkori NOB tag „ab ovo” tagja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, de nem pusztán ezért bukkan fel jóval többször Fürjes Balázs a MOB székházában.

Gyulay Zsolt (Fotó: Árvai Károly)

„Létrehoztunk egy sportdiplomáciai divíziót a MOB-on belül, ennek tagja természetesen a magyar NOB-tag, Fürjes Balázs, mert úgy érezzük, hogy az ő pozícióival, a közelmúltban „elnyert” NOB-on belüli programbizottsági tagságával az érdekérvényesítésben most szintet tudunk lépni a nemzetközi sportvilágban” – hangzott az indoklás már Gyulay Zsolttól, a MOB elnökétől, aki jelen pillanatban az előttük tornyosuló feladatok miatt leginkább a párizsi olimpiáig lát csak előre, de nem titok, hosszabb távú tervek is sorakoznak a „MOB sportdiplomáciai dossziéiban”. 

„Ezek megvalósulásában mindenképpen új dimenziót nyit a június 20–23. között Budapesten, a Ludovika Campuson sorra kerülő OQS, vagyis az Olimpia Kvalifikációs Sorozat párizsi kvótákat érő, végső selejtezőállomása” – folytatta Gyulay Zsolt. – „Az új, urbánus sportok, a sportmászás, a breaktánc, a gördeszka és a BMX freestyle küzdelmei olyan sportágakban is térképre helyezik hazánkat, amelyek a jövő generációját szólíthatják meg az olimpiai mozgalomban. Sanghaj mellett nekünk ez óriási elismerés, igyekszünk is mindent megtenni a méltó rendezésért” – fűzte hozzá a MOB vezetője. 

Szabó Bence (Fotó: NS-archív)

A Nemzeti Sport kérdésére arra is kitért az elnök, hogy aktív szerepet kapott-e újra ebben a divízióban Szabó Bence, aki korábban a Borkai-érában ténykedett a szervezet főtitkáraként.

„Én nem hiszek a „kiszorítósdiban”, azt hiszem a magyar sport érdeke, hogy a nagy tapasztalattal bíró szakemberek tudását hasznosítsuk. Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok, nyelveket beszél, és otthonosan mozog a nemzetközi sportvilágban, én kértem, hogy segítsen a megnövekedő feladatainkban” – mondta a szintén kétszeres olimpia bajnok kajakos elnök. – „Hét fővel bővült a MOB 35 fős kis csapata, és itt mindenkinek nagyon oda kell tennie magát a magyar sport nemzetközi képviseletéért. Egy erős MOB kell, mindig is ezt vallottam, és a növekvő piaci szponzorációink is azt mutatják, hogy a gazdasági szereplők is komolyan veszik a magyar olimpiai mozgalom törekvéseit, mi pedig azért dolgozunk, hogy ez külföldön, a sportdiplomáciában is egyre inkább így legyen” – tette hozzá a sportvezető. 

„Gyulay Zsolt hívott, és én örömmel jöttem” – ezt már Szabó Bence, a MOB korábbi főtitkára mondta, aki azt is hozzátette, rugalmasan áll minden rábízott feladathoz, legyen akár az delegációk fogadása vagy éppen az olimpiai bajnokok falának projektje, mindent szívesen menedzsel legjobb tudása szerint. – „Az Európai Olimpiai Bizottságok (European Olympic Committes, EOC) bukaresti közgyűlésén, júniusban már örömmel képviselem a MOB-ot, de a hazánkba érkező sportdiplomatákat is szívesen fogadom, ha az elnököt esetleg a programja máshova szólítja” – részletezte a feladatok jellegét Szabó Bence. Az NS arra is kíváncsi volt, hogy a hazai vívóéletben részben személye körül korábban kialakult turbulens légkör vajon nem nehezíti-e a tevékenységét, de a korábbi MOB-főtitkár erre egyértelmű választ adott: „Én három éve a vívóterembe be nem tettem a lábam, mert megtanultam és képes vagyok dolgokat elengedni. Viszont ott, ahol számítanak a tapasztalataimra, oda örömmel megyek, hogy segítsek.”

Gyurta Dániel, Iglói-Nagy István és Jakov Hadasz-Handelszman (Fotó: Földi Imre)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik