Jövő szombaton a 12. Bicskei Bertalan-emléktornával emlékeznek arra, hogy 40 éve nyert Európa-bajnokságot a magyar U18-as labdarúgó-válogatott, és szeptember 17-én lenne 80 éves a csapat vezetője, Bicskei Bertalan.
ALAPVONAL. A televíziózáshoz értő, így a meccsnézők igényeit is sokkal jobban ismerő kollégám amondó, ha a készülék előtt ülve próbálnám a futballisták szemszögéből követni a labda útját, akkor öt perc múlva forogna velem a világ (ő azért erősebb kifejezést használt, amikor a szédülésről beszélt…).
ALAPVONAL. Mindezekért vagyok hajlamos elfogadni, hogy az emberiség egyik legremekebb, leghasznosabb találmánya a labda. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak játék-, hanem gyógyszer is. Aki egyszer a bűvkörébe kerül, annak minden bajára az.
A címvédő Haladás a Berettyóújfalut, a Veszprém pedig a Maglódot felülmúlva jutott be szombaton a futsal Magyar Kupa férfi döntőjébe, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
Mindhárom csapat, amely a tavalyi és az idei nemzetközi kupaidényben a csoportjában megelőzte vagy az egyenes kieséses szakaszban kiejtette a magyar bajnokot, most európai kupadöntőt játszhat.