Szinte minden remény elszállt, hogy Szalontay Sándor pályakerékpáros indulhasson a párizsi olimpián

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.14. 17:30
Szalontay Sándor (Fotó: Kőbányai BringAréna, Facebook)
Szalontay Sándor pályakerékpáros továbbra is tartalék, vagyis „csodának kellene történnie ahhoz, hogy kijusson a párizsi olimpiára”.

 

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) véglegesítette az ötkarikás kvótákat, és erről tájékoztatta a magyar szövetséget is. Ez alapján Szalontay Sándor „továbbra is tartalék státuszban maradt, vagyis csodának kellene történnie ahhoz, hogy kijusson az olimpiára. Így Szalontay nélkül fogják megszervezni a párizsi játékok pályaversenyeit” – írta klubja, a Kőbányai BringAréna a Facebook-oldalán.

Hozzátették: Szalontay a rossz hírt Németországban kapta, ugyanis ezen a héten négy pályaversenyen vesz részt, és a világbajnoki kvalifikációhoz gyűjti a pontokat.

Az országos csúcstartó két hete még bízhatott abban, hogy az izraeli és a suriname-i szövetség is lemond egyik kvótájáról,  így megszerezhetné az indulási jogot a párizsi játékokra.

Olimpián legutóbb Szabolcsi Szilvia képviselte a magyar pályakerékpárosokat 24 éve, a 2000-es sydneyi játékokon, amelyen ötödik helyen zárt a 200 méteres repülőversenyben.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik