Az utolsó mohikán – S. Tóth János jegyzete

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.05.12. 00:02

 

A NAPTÁR 2001. február 14-ét mutatott, amikor a MiZo-PVSK kosárlabdacsapatában – a DKSK elleni miskolci bajnokin – bemutatkozott a 16 éves Fegyverneky Zsófia. Azt követően kapott helyet a tízes keretben, hogy Károlyi Andreára, Slavica Pretregerre és Pénzes Kingára sérülés miatt nem számíthatott Rátgéber László vezetőedző. A tini újoncnak másfél perc jutott olyan játszótársak társaságában, mint Béres Tímea, Szlobodanka Tuvics, Jolanta Vilutyte, Csák Magdolna, Ujvári Eszter és Iványi Dalma. Két hónappal később a PVSK-nak az Euroliga négyes döntőjében volt jelenése, ahonnan bronz­éremmel tért haza; a pécsi delegációnak Fegyverneky még nem volt tagja, de ott szurkolt a messinai lelátón apukája társaságában. A PVSK aztán évekig üldözte az első számú kontinentális trófeát, ám hazahoznia nem sikerült.

Fegyvernekynek is Sopronba kellett igazolnia, hogy – 2022-ben – kézbe vehesse a kupát. 2011-et írtunk, amikor elköszönt fizetési problémákkal küzdő nevelőegyesületétől. Ha a PVSK nem mutatja a végelgyengülés jeleit, Zsófi talán sosem veszi a betyárbútort. Mehetett volna a francia és a spanyol ligába is; itthon maradásában bevallottan szerepet játszott, hogy nem akart repülőútnyi távolságra kerülni szintén kosaras férjétől. A Sopron kézenfekvő választásnak tűnt, noha épp új klubja vívott hosszú esztendőkön át késhegyre menő csatát a PVSK-val a honi primátusért, s e vetélkedés nem a kölcsönös szimpátián alapult... Fegyverneky tehetsége, egyénisége kellett ahhoz, hogy az őt korábban nem a tenyerén hordozó soproni tábor mégis tárt karokkal fogadja.

Nem volt nehéz a rajongójává válni: irányítóként és szellemi vezérként is méltó örököse lett ikonikus elődeinek, a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Juditnak, valamint Iványi Dalmának. Alázatos volt, munkamániás, a pályán edzője meghosszabbított keze – profi a szó legnemesebb értelmében. Klubszínekben és a nemzeti csapat mezében egyaránt. Még csak 19 éves volt, amikor bekerült a válogatottba, amelyben 136 meccsen szerepelt – összesített sikerlistája bőven túllóg a söralátétméreten. Legendás korosztálya utolsó mohikánjaként, a Szekszárd elleni bronzcsatában köszönt el. A párharcot eldöntő harmadik találkozót elbukta a Sopron, de a meccset – s a pályafutását – Fegyverneky stílszerűen egy remek triplával zárta le.

A 2018-ban Sopronban megrendezett Euroliga final four elődöntőjéből a hazai együttes a török Yakin Dogu Üniversitesi legyőzésével, első magyar csapatként jutott be a sorozat fináléjába. A mérkőzés után a Sopron Basket akkori edzője, Roberto Íniguez túláradó boldogságában a tévé nyilvánossága előtt „szerelmet vallva” mondott köszönetet irányítójának.

Itt a príma alkalom csatlakozni a baszk mesterhez!

 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik