Az NB I következő idényének rajtjára biztosan elkészül a Nyíregyháza új stadionja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.14. 17:16
Fotó: Nyíregyháza Spartacus
A labdarúgó NB I következő idényének rajtjára biztosan elkészül a Nyíregyháza Spartacus új stadionja – adta hírül kedden az NB II-ből feljutó csapat hivatalos honlapja.

 

A klub honlapjának beszámolója szerint már leterítették és locsolják a gyepszőnyeget, felszerelték a székeket a lelátón, és folyamatosan zajlik a még szükséges eszközök beszerzése is.

„Kijelenthetjük, hogy itt kezdheti a szezont a Spartacus. A stadion központi létesítménye és a szabadidős centrum is június 30-ára lesz készen. Kisebb munkálatok ezután még folytatódnak a nyár végéig, de ami a bajnokság megkezdéséhez szükséges, az megépül, és használható lesz” – mondta Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár.

Kovács Ferenc polgármester a keddi sajtóbejáráson elmondta, a 8219 fő befogadóképességű stadion a labdarúgó-mérkőzések mellett egyéb események – kulturális és szabadidős rendezvények – helyszíne is lesz.

(MTI)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik