Derekasan helytállt a Bernabéuban az Alavés, de így is egy ötöst kapott a Real Madridtól

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.14. 23:36
Ezzel a Bellingham-mozdulattal kezdődött minden (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid hazai pályán 5–0-ra nyert az Alavés ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 36. fordulójában.

 

Díszsorfalat állt a friss bajnok Real Madridnak az élvonalbeli tagságát már korábban bebiztosító Alavés, a királyi gárda ugyanis – nem számítva a hétvégi, Cibeles téren megrendezett ünneplést – ezen a meccsen mutatta be szurkolóinak története 36. spanyol bajnoki serlegét.

Ami Carlo Ancelottit illeti, az olasz tréner a hétvégi, Granada elleni meccshez képest már a „szokásos” kezdőcsapatát küldte a pályára – a kapuban ismét Thibaut Courtois bizonyíthatott. Az első percekben a vendégek irányították a játékot, majd gyakorlatilag az első lehetőségét gólra váltotta a Real: Kroos ívelte a labdát bal kapufa mellé, ahonnan Jude Bellingham kereste Carvajalt egy emeléssel, de a kapásból keresztbe löbbölt labda a jobb kapufára hullott, onnan pedig bepattant – nem feltétlenül így akarta az angol klasszis, de így lett tökéletes. 1–0

Tizenhét perccel később ismét mattolta a baszk védelmet a királyi gárda: ezúttal Camavinga csípte el Bellingham okos passzát, majd az alapvonal felé cselezve a remek ütemérzékkel visszalépő Vinícius Júnior elé centerezett, aki gólra váltotta a ziccert. 2–0

Az Alavés vélhetően már a félidő jelző sípszót várta, amikor jött Federico Valverde, s Bellingham passzát centerezés vagy beadás helyett a rövid felsőbe bikázta. 3–0

A fordulás után felváltva dolgoztak ki helyzeteket a csapatok, de Owono és Courtois rendre résen volt Rodrygo, illetve Omorodion és Hagi lövésénél – az egykori klasszis román középpályás, Gheorghe Hagi fia szemrevaló labdalevétel után alakította ki magának a lövőhelyzetet, majd megtornáztatta a belga óriást. A 70. percben Bellingham ugratta ki Viníciust, aki állítgatás nélkül zúdította a jobb felsőbe saját második, csapata negyedik gólját. 4–0

S ezzel még nem volt vége a madridi erődemonstrációnak, a 81. percben Rodrygo lövése elakadt egy védőben, de a labda a csereként beálló Arda Güler elé pattant, aki a bal alsóba belsőzött, és sorozatban a második meccsén volt eredményes. 5–0

A remek helyzetkihasználással kirukkoló Real Madrid így fölényes, egyben közönségszórakoztató győzelemmel mutatta be szurkolóinak a bajnoki trófeát, míg az Alavés – az arcpirító végeredmény dacára – nem játszott rosszul, és legalább egy gólt megérdemelt volna, de Thibaut Courtois visszatérése óta kivételes formában véd, s ahogyan az előző két fordulóban, most sem kapott gólt.

A játéknap másik késő esti mérkőzése már sokkal kevésbé volt gólgazdag. Ugyan a tabella második helyére pályázó Girona az első percektől fogva agresszívan futballozott, és nagy fölényben játszott ellenfelével szemben, a helyzeteit képtelen volt kihasználni. A túloldalon azonban sokkal kevesebb lehetőség is elégnek bizonyult: az 59. percben Bertrand Traoré csapott le jó ütemben a labdára, és nem hibázott – gólja három pontot ért a vendég Villarrealnak.

SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ
Real Madrid–Alavés 5–0 (Bellingham 10., Vinícius Jr. 27., 70., Valverde 45+1., Güler 81.)
Girona–Villarreal 0–1 (B. Traoré 59.)
Osasuna–Mallorca 1–1 (Moncayola 14., ill. Darder 65.)

Szerdán játsszák
19.30: Rayo Vallecano–Granada
19.30: Sevilla–Cádiz
22.00: Celta Vigo–Athletic Bilbao
22.00: Getafe–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
Csütörtökön játsszák
19.30: Las Palmas–Real Betis
21.30: Almería–Barcelona (Tv: Spíler2)
22.00: Real Sociedad–Valencia

   
  1. Real Madrid36296183–22+6193
  2. FC Barcelona35237572–43+2976
  3. Girona36236775–45+3075
  4. Atlético Madrid35224964–39+2570
  5. Athletic Bilbao351711757–35+2262
  6. Betis351413846–41+555
  7. Real Sociedad351412948–37+1154
  8. Villarreal361491360–60051
  9. Valencia351391337–39–248
10. Getafe3510131241–48–743
11. Alavés361191634–45–1142
12. Sevilla3510111447–49–241
13. Osasuna361181740–54–1441
14. Las Palmas351071830–44–1437
15. Mallorca367151429–41–1236
16. Rayo Vallecano357141427–43–1635
17. Celta Vigo358101740–53–1334
18. Cádiz355141624–49–2529
19. Granada35492236–68–3221
20. Almería352112235–70–3517
az állás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik