Vívás: sorra remekelnek Kósa Miklós kardedző ifjú tanítványai

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 09:00
null
A felnőttek között is a legjobbak közé emelné a korosztályos világ- és Európa-bajnok tanítványait Kósa Miklós, a Vasas kardedzője.

Rendkívül eredményes hónapokat tudhat maga mögött a Vasas kardvívóedzője, Kósa Miklós, akinek tanítványai sorban szállították az érmeket a korosztályos világversenyekről.

Februárban a nápolyi kadét és junior Európa-bajnokságon a tanítványai közül Spiesz Anna egyéniben ezüst-, csapatban aranyérmet nyert a juniormezőnyben, Vigh Benedek ugyancsak a juniorok között jutott bronzig, míg Csonka Dorottya a kadétok versenyében egyéniben és csapatban is ezüstnek örülhetett. A Kósa által irányított kadét fiúcsapat a harmadik helyen végzett, soraiban a tréner két saját tanítványával, Fabó Ákossal és Kovács Lőrinccel. Aztán az áprilisi, rijádi korosztályos világbajnokságon a magyar küldöttség szereplése elmaradt a várakozásoktól, ám ez nem a 41 éves kardedzőn múlott, hiszen mindkét megszerzett éremből kivette részét.

A kadétvilágbajnokká lett Csonka Dorottya mellett Spiesz a juniorcsapattal érdemelt ki bronzot.

„Kettős érzésem van a világversenyek után – mondja az edző. – Utólag azt gondolom, nagyon szépen teljesítettek a tanítványaim, de akad bennem hiányérzet, hiszen közben azt láttam, akár több is lehetett volna benne. Soha nem vagyok teljesen elégedett, de nagyon büszkén tekintek a vívóimra, hogy ilyen szép eredményeket értek el. Azt pedig hangsúlyozom, hogy

Kósa Miklós a kadét fiú kardválogatott keretedzőjeként is tevékenykedik Forrás: EFC

Miután a BSE színeiben Eb-nyolcadik helyig és olimpiai A-kerettagságig jutott Kósa 2009-ben befejezte aktív pályafutását, még abban az évben mestere, Pézsa Tibor ösztönzésére kezdett el edzősködni. A szakma fortélyait tehát mások mellett minden idők egyik legsikeresebb magyar vívójától, az olimpiai bajnok tanítójától leshette el a kezdetekben. Jelenlegi klubjába, a Vasasba többedmagával 2017-be igazolt át. A piros-kék egyletben ismét összeállt a BSE-ben már jól összeszokott edzői gárda (Boros György, Riba Ferenc, Sárközi Gergely). Kósa – akit a Nemzetközi Vívó Szövetség 2023-ban második alkalommal választott meg a világ második legjobb kardbírójának – hangsúlyozza, az egyesületben máig minden siker a csapatmunka eredménye.

„A kollégáimmal nagyon szerencsések vagyunk, mert rengeteg mindent tanultunk Pézsa Tibortól. Az általa is alkalmazott oktatásmódszertan hatalmas előnyünkre válik. Nem mellesleg az is segítség a számomra, hogy ott vagyok a nagy nemzetközi viadalokon versenybíróként, és látom, hogy merre tart a vívás, milyen új irányzatokat kell követnünk. Előbb azt az alapot igyekszünk megtanítani, amit a teljes mezőny tud, aztán ezen felül próbálunk kialakítani technikai fölényt. Pézsa Tibor azt mondta, ha a világ legjobb edzőjét két évre bezárod a terembe a legtehetségesebb tanítványával, miután kijönnek, biztosan nem lesznek eredményesek. Ez azért van, mert a fejlődéshez elengedhetetlen a megfelelő közeg. A Vasasban igyekszünk megteremteni ezt a környezetet.

Azt szeretnénk, ha a versenyzőink felfelé húznák egymást. Például, ha a fiatalabb Csonka Dorottya edzésen le tudja győzni a juniorok között világ- és Európa-bajnok Spiesz Annát, akkor elhiszi, hogy mindenkit képes felülmúlni. A tanítványaimmal szemben egyébként nincsenek eredménybeli elvárásaim, de azt ők is tudják, hogy minden versenyre nyerni megyek. Ezt a szemléletet ők is átvették és igyekeznek mindent kiadni magukból a páston. Arra pedig külön törekszem, hogy a vívótermen kívül is lehető legjobb kapcsolatot alakítsam ki velük, hiszen nagyon sok időt töltünk együtt. Az edzői pályafutásomban a következő kihívást az jelenti, hogy a tanítványaim a felnőttek között is megőrizzék az eredményességüket. Remélem, hogy sikerül meglépnünk ezt a lépcsőfokot, a magabiztosságunk megvan hozzá.”

A tréner és kadétvilágbajnok tanítványa, Csonka Dorottya Fotó: Bizzi Team

Kósát nemcsak tisztelik, hanem a szeretik is a neveltjei. Csonka Dorottya például így nyilatkozott mesteréről:

„Miki bácsi szakmailag és emberileg is a legjobb edző, akit ismerek.

Nagyon odafigyel rám, de nemcsak a saját tanítványairól gondoskodik, hanem mindenkinek igyekszik segíteni a vívóteremben. A világbajnokságon sok pluszt jelentett, hogy ő ült mögöttem, és azt a tudást, amit bemutathattam a páston, ő adta át nekem. Rijádban nem is kellett különösebb szakmai tanácsokkal ellátnia, mentálisan volt fontos a jelenléte.”

(Kiemelt képünkön: Kósa Miklós és Csonka Dorottya a Rijádban szerzett vb-arannyal Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik